Üzleti tippek

A multik nyerték az adóversenyt

Gyakran szidjuk a multikat, de akkor is tény, hogy egy dolgozóra vetítve majdnem két és félszer annyi adót fizetnek a legalább felerészben külföldi tulajdonú cégek, mint a többiek.

Nemrégiben a társaságiadó-befizetéseket vettük górcső alá, és megállapítottuk, hogy a legnagyobb cégek fele annyi társasági adót fizettek, mint amennyi kötelezettségük lehetett volna az adózás előtti eredményük alapján. Az adatokból azonban az is kiderült, hogy így is ez az 530 nagy cég adta a társaságiadó-bevétel több mint felét.

Ekkor mondta azt Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő: abból, hogy társasági adóban százalékosan átlagosan kevesebbet fizettek a nagy cégek, mint a kicsik nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Mégpedig azért nem, mert ha például az egy alkalmazottra jutó összes (minden közterhet tartalmazó) adófizetést nézzük, akkor az derülhet ki, hogy a multik (legalább 50 százalékban külföldi tulajdonú cégek) 2,5-szer annyi adót fizetnek, mint a hazai cégek – hivatkozott pár évvel ezelőtti adatokra. Ígértük, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) van-e friss adatuk. 2010-est tudtak küldeni.

E szerint a legalább 50 százalékban külföldi tulajdonú cégek egy alkalmazottra jutó adója 2,4-szer annyi volt, mint amennyit a hazai (legalább 50 százalékban belföldi tulajdonban lévő) cégek fizettek. A legalább 50 százalékban belföldi tulajdonú cégekből egyébként több mint tízszer annyi van, mint a minimum 50 százalékban külföldiek tulajdonában lévőkből.

A foglalkoztatásban azonban már csak háromszor akkor a hazai cégek súlya, mint a másik táboré. Az összes adóbevételből pedig már csak kicsivel több, mint a fele részt szállítják a többségében magyar tulajdonú cégek. S helyi iparűzési adóban például kevesebb érkezik tőlük, mint a legalább 50 százalékban külföldi tulajdonúaktól.

Összességében a minimum felerészben magyar cégek tavaly évi 1,4 millió forint adót fizettek egy dolgozóra vetítve. A nagyobb részben külföldi tulajdonúak pedig egy alkalmazottra számítva 3,3 millió forintot szurkoltak le az államkasszába.

Az NGM részletes adatait az alábbi táblázat tartalmazza:


A számok millió forintban értendők

Ajánlott videó

Olvasói sztorik