Üzleti tippek

Magyar Nagydíj: viharos költözés

A mogyoródi futam szerencsésen megúszta a vasárnapi vihart. A száguldó cirkusz költözésénél viszont már közbeszólt az időjárás. Az Invitel kitelepített rendszere ekkor is jelesre vizsgázott.

A vasárnap délután 2 órakor kezdődő futam még gond nélkül lezajlott, Mogyoródot csak később érte el a zivatarzóna. A versenyt tehát nem, de a pakolást megakasztotta a szinte már menetrendszerűen érkező ítéletidő.

A Forma 1-es stábok rendkívül profin költöznek egyik országból a másikba, és a versenyt követően néhány óra alatt, villámgyorsan összepakolják a minivárost. Ezt most áramszünet lassította rövid időre, mivel a vihar okozta áramingadozások miatt a stábok a szünetmentes tápellátást használták. Az Invitel telekommunikációs és infokommunikációs rendszere – amely a csapatokat és az újságírókat szolgálta ki – viszont ekkor is jól működött.

Az időeltolódás miatt mindig a japán újságírók dolgoznak a legtovább, így ők még a dörgés-villámlás idején is gőzerővel szerkesztették a cikkeket és a fotókat. Szerencsére a rendszerünk hibátlanul teljesített, így mi az áramszünet idején sem álltunk le, és Japánba is rendben megérkeztek a legfrissebb anyagok – avatta be az FN24-et a kulisszatitkokba Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese, aki hozzátette, hogy idén összesen 350 csatlakozási pontot biztosítottak a versenyzők, a stábtagok és az újságírók részére.


Lewis Hamilton nyerte az idei futamot
Fotó: AFP / DIMITAR DILKOFF

Egy száguldó cirkuszban nem lehet kimaradás. A versenyt kétszáz millió ember nézi, és egy pillanatra sem fordulhat elő, hogy megszakad az adat-, internet- vagy a telefonkapcsolat. A futamok alatt az információáramlás a Forma 1-nél is gyorsabb. Több száz tudósító, több ezer híranyagát továbbítjuk, ehhez kiváló hálózat és üzemeltetés szükséges – magyarázta a vezérigazgató-helyettes.

A távközlési vállalat 2001 óta hivatalos kommunikációs partnere a Hungaroring Sport Zrt.-nek. A tavalyi, öt évre szóló szerződés meghosszabbításával 2016-ig biztosan megmarad ez az együttműködés.

Négyszeres sávszélesség

A tavalyi Magyar Nagydíjhoz képest a telekommunikációs és IT-igények nem változtak látványosan, viszont több új partner is az Invitel megrendelőjévé vált, emiatt kellett a sávszélességet többszörösére bővíteniük. Az új ügyfelek között ázsiai óriáscégek is vannak. Például a legnagyobb indiai vállalatbirodalom, a Tata-konszern. A társaság egyik leányvállalata a Tata Communications még február végén egyezett meg a Bernie Ecclestone vezette Formula One Management-tel, a FOM-mal. A Magyar Nagydíjnál ehhez az együttműködéshez adta az informatikai hátteret a magyar cég.

Nem lehet hibázni

A száguldó cirkuszban a pályán és a pályán kívül sincs helyük a hibáknak. Az Invitel éppen ezért többszörösen biztosítja a folyamatokat, hogy az esetleges leállások, váratlan technikai problémák egy pillanatra se okozzanak fennakadásokat. Most is elmondhatjuk, hogy a nagyobb izgalmak csak a pályán történtek, és a rendszerünk kifogástalanul működött. Ezen a cég 35-40 munkatársa dolgozott, akik már egy héttel a verseny előtt „kiköltöztek” Mogyoródra, de ne feledjük, mögöttük ott állt az Invitel 1200 fős csapata is – tette hozzá Zsembery György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik