Üzleti tippek

Cafeteria: durva adóemelés jöhet jövőre

A képviselők támogatnák, hogy több mint másfélszeresére emelkedjen jövőre a cafeteria adója. Viszont lesz hideg- és melegétkezési jegy is.

A béren kívüli juttatásokra valószínűleg 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást (ehó) is kellene fizetniük jövőre a cégeknek. Az idén a béren kívüli juttatásokat csak 16-os szja terhelte, A plusz 10 százalékos ehóval több mint másfélszeresére nőhet a közteher 2012-re, mert a képviselők támogatták ezt a módosító javaslatot. Végszavazás még nem volt, a jövő hét közepére várható, tehát akkor derül ki pontosan, valóban jóval többe kerül-e a cégeknek jövőre a cafeteria.

Másfélszeres lehet a cafeteria adóterhe

A 10 százalékos ehót ugyanúgy az (1,19-es szorzóval megemelt) adóalapra kellene megfizetni a cafeteriára, mint idén a 16 százalékos szja-t kellett. Így az idei 19,04 százalék helyett 30,94 százalékkal adóznának 2012-ben a béren kívüli juttatások. Tehát az adóteher több mint másfélszeres lenne a jelenlegihez képest. Nem lesz csoda, ha a cégek nem adnak majd annyi cafeteriát jövőre, mint az idén. Pedig a válság miatt már most is kevesebbet adtak, mint korábban. Kik járnak rosszul? A dolgozók.

Azt is hozzá kell azért tenni, hogy bár a cafeteria közterhe emelkedik, még mindig kevesebbe fog kerülni, mint a bér. (Bár tudjuk: a munka törvénykönyve szerint bért nem lehet cafeteriában adni. De azt is tudjuk, hogy sok cég „felülírja” ezt a szabályt. S a kormány is szentesítené ezt a gyakorlatot, amikor a bérkompenzációban figyelembe venné a cafeteriát.)

Mi változhat még

A tervek szerint egyetlen elem kerülhet ki a béren kívüli béren kívüli juttatások köréből: az internethasználat. A többi juttatásra (étkezési, önkéntes egészség és önsegélypénztári, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás, helyi bérlet, egyéni képzés, iskolakezdési támogatás és Széchenyi pihenőkártya) vonatkozna a megemelt közteher (vagyis 16 százalék szja és 10 százalék eho).

Változás még, hogy étkezésre háromféle béren kívüli juttatásból választhatnának a dolgozók. A tervek szerint lesz újra külön hideg vagy meleg étkezési utalvány, emellett újdonságként megjelenik a Széchenyi Pihenőkártya vendéglátásra szánt kerete is.

Étkezési juttatások

Idén összevont hideg-meleg étkezési jegyeket kaphattak a cafeteriában a dolgozók, havi 18 ezer forint értékben, amelyekkel boltban és vendéglátóhelyeken is lehetett fizetni. Jövőre újra lenne külön hideg vagy meleg étkezési jegy is. A „vagy” itt igen hangsúlyos. Ugyanis ezek közül vagy csak az egyiket, vagy csak a másikat kérhetné a dolgozó. A boltban levásárolható hideg étkezési jegyből maximum havi 5 ezer forintig adhatna a munkáltató, meleg étkezési jegyből pedig maximum havi 12 500 forintig. A meleg étkezési jegyet azonban csak munkahelyi étkeztetésre lehetne felhasználni, tehát vendéglátóhelyeken nem lehetne vele fizetni.

Az idén indított Széchenyi pihenőkártyán viszont lesz vendéglátó keret (maximum évi 150 ezer forintig). Ezen kívül szálláshelyfoglalásra (évi maximum 225 ezer forintig) és egészségmegőrzésre (évi maximum 75 ezer forintig) adhatna a pihenőkártyára béren kívüli juttatást a munkáltató.

Szakértők körében most éppen abban van némi véleménykülönbség, hogy vajon a meleg étkezési jegyet és a SZÉP vendéglátási keretet is igénybe lehet-e venni egyszerre, vagy csak az egyiket. Fata László cafeteria szakértő szerint mindkettő adható.

Félmillió felett

Újdonság még, hogy 2012-től az évi 500 ezer forint felett adott béren kívüli juttatás „egyes meghatározott juttatásnak” minősül. Ezt azt jelenti, hogy ha egy cég a dolgozójának évi félmillió forint felett adna béren kívüli juttatást, akkor az 500 ezer forint feletti részre a 16-os szja mellett nem 10, hanem 27 százalékos ehót kellene fizetnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik