Üzleti tippek

Blokád alatt a Lidl

Építési vállalkozók vették blokád alá a Lidl két logisztikai központját, mert nem fizették ki a munkáikat. A Lidl állítja: mindent kifizetett. A fővállalkozó viszont nem.

Korábban a témában:

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) kedden délelőtt blokád alá vette a Lidl szigetszentmiklósi és székesfehérvári logisztikai központjait. Ez azt jelenti, hogy a kamionkaput elállták az autóikkal – azon nincs átjárás, se ki, se be.

Az ok: a Bécsi úti Lidl építésében részt vevő hat VÉSZ-tag alvállalkozót a mai napig nem fizette ki a fővállalkozó Gropius ZRt. A Lidl Magyarország Bt. az FN24-gyel azt közölte: szerződéses partnerei követelésének maradéktalanul eleget tett. S hogy akkor miért az áruház előtt tüntet a VÉSZ és már nem először ebben az ügyben?

A VÉSZ szerint fizethetne a Lidl

Mert úgy tudják, a Lidl a teljesítés 20 százalékának megfelelő összeget, úgy 130-140 millió forintot (az építőiparban szokásos okból, vagyis garanciális javításokra) visszatartott. Vagyis ennyit még nem fizetett ki a fővállalkozónak. A Lidl is megerősítette a garanciális visszatartást, azt is hozzátéve, hogy amennyiben a garanciális javítások után maradna ebből az összegből, az a felszámolót illetné.

A Gropius éppen 140 millióval lóg az alvállalkozóknak.Ezért gondolta azt a VÉSZ, hogy közvetlenül a Lidltől kérik a ki nem fizetett vállalkozói díjakat. A VÉSZ két és fél hónapja tárgyal a Gropiussal és a Lidllel, eredménytelenül, ezért döntöttek a „megszállás” mellett.

A Lidl szerint a tárgyalások során a VÉSZ nem adott nekik olyan információt, hogy mely vállalkozásoknak mennyivel tartozik a Gropius. Vagyis hogy milyen szerződések alapján követelnek pénzt a Lidltől. S mivel az áruházlánc csak a Gropiussal áll szerződésben, az alvállalkozókkal nem, erről nincs is információja.

A fővállalkozó ellen egyébként nem régen felszámolás indult. Amíg az le nem zárul, onnan az alvállalkozók nemigen számíthatnak a pénzükre. A felszámolások átlagos 1 százalékos térülési értékét nézve valószínűleg a felszámolás végén sem…

Addig el nem mennek, amíg a Lidl nem fizet

A VÉSZ elnöke lapunknak megerősítette: addig nem oldják fel a blokádot, amíg a kárvallott cégeket ki nem fizetik. Éliás Ádámot a szigetszentmiklósi logisztikai központnál értük el. Az FN24-nek elmondta, a rendőrség ott van a helyszínen, de nem zavarták el őket. 80-100-an tartják a blokádot,  jó pár autóval. Addig nem mennek el, amíg vagy készpénzben nem fizet a Lidl, vagy meg nem vásárolja a Gropius követeléseit, és ilyen úton ki nem egyenlíti az alvállalkozók számláit. Éliás Ádám szerint ez utóbbi megoldás működött már más hasonló esetben is.

A Lidl azt közölte, fontosnak tartják, hogy (mint eddig, úgy a jövőben is) mindig határidőre eleget tegyenek kötelezettségeiknek. Az áruházlánc szerint nekik nincs lehetőségük, hogy beavatkozzanak a Gropius és az alvállalkozók közötti jogvitába. Ennek ellenére a vállalat törekszik arra, hogy a felek közötti megállapodás mielőbb létrejöjjön, hogy ezzel is minimalizálják az alvállalkozók veszteségét.

A Lidl nem először építtetett a Gropiussal, és elmondásuk szerint eddig nem volt hasonló probléma. A VÉSZ elnöke viszont állítja: a Lidl sok hónapja tudhatta, hogy a Gropius nem fizeti ki az alvállalkozókat.

Éliás Ádámtól még annyit tudtunk meg, hogy az áruházból két vezető hívta fel ma telefonon, de érdemi előrelépés nem történt az ügyben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.