Üzleti tippek

Cafeteria: brutálisan megsarcolnák

tamasne-szabo-zsuzsa
tamasne-szabo-zsuzsa

2011. 10. 29. 07:53

Több mint másfélszeresére emelkedne jövőre a cafeteria adója.

Korábban a témában:

A kedvezményes 16 százalékos szja-n kívül további 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) vetnének ki jövőre a béren kívüli juttatásokra. Koszorús László Fideszes képviselő ajánlotta ezt, de hogy miért, azt nem közölte törvénymódosító javaslatában. Nyilván azért, hogy egy újabb bevételi forráshoz jusson az állam. A Népszabadság úgy tudja, az ehóval megfejelt cafeteria a kormánynak is tetsző javaslat, ezért jó esély van rá, hogy bevezetik.

Drasztikus tehernövekedés

A 10 százalékos ehót ugyanúgy az szja törvényben meghatározott (1,19-es szorzóval megemelt) adóalapra kellene megfizetni a cafeteriára, mint a 16 százalékos szja-t. Ez azt jelenti, hogy az idei 19,04 százalék helyett 30,94 százalékkal adóznának 2012-ben a béren kívüli juttatások. Vagyis több mint másfélszeres lenne a közteher (162,5 százalék), mint a mostani. Ez brutális adónövekedés Fata László cafeteriaszakértő szerint.

Másrészt a munkaadók nemcsak azt nézik, hogy mennyi a közteher, hanem azt is, hogy mennyi energiát kell még áldozniuk arra, hogy a juttatást adják – jegyezte meg. S ide beszámítják azt is, mennyi erőfeszítést igényel a dolgozókkal megértetni, mi hogyan változott, mit hogyan használhatnak. S mindezt figyelembe véve döntenek arról, hogy megéri-e a cégnek cafeteriát adni.

Könnyen lehet, hogy nem adnak majd cafeteriát

S mivel mostanában elég sok a változás is (üdülési csekk megszűntetése, étkezési utalvány átrendezése, Széchenyi Pihenőkártya bevezetése, majd átalakítása), ez is jelentős tehernövekedést jelent a cégeknél – fejtette ki. Vagyis nem abba az irányba nyomja a mérleg nyelvét, hogy továbbra is nagyon megérné béren kívüli juttatást adni.

S mivel a béren kívüli juttatás csak adható, nem kötelező, a munkáltató mondhatja azt, hogy bár eddig adott, ezután nem ad. A válság miatt már eddig is jó páran jócskán megkurtították a juttatásokat – számolt be a tapasztalatairól a cafeteriaszakértő. Ha ilyen jelentősen nő a közteher, és a változások miatt a macera is, akkor könnyen dönthetnek úgy a munkáltatók, hogy a túlélés érdekében nem adnak béren kívüli juttatást – összegzett.

Egy kis matek

2009-ben még adómentes volt a béren kívüli juttatás. 2010-ben 3 adósáv volt, de a legtöbb cafeteriaelemre 25 százalékos adót kellett fizetnie a munkáltatónak. Az idén 19,04-ot.

Jövőre a munkabérre rakódó munkáltatói teher változatlanul 27 százalék lesz. Vagyis kevesebb, mint a cafeteria adója (39,04 százalék).

Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a bérből 34,5 százalék adót és járulékot is le kell vonni a dolgozótól. Így egységnyi cafeteria kifizetése még mindig alig több mint fele annyiba (39,04 százalék) kerülhet, mint ugyanannyi nettó munkabéré (61,05 százalék).

Ha 2012-ben megfizettetik a cafeteriára az ehót, az lesz a kérdés, hogy a cégeknél mi nyom többet a latba. Az, hogy a cafeteria jóval többe fog kerülni, vagy az, hogy még mindig olcsóbb lesz, mint a bér.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.