Üzleti tippek

Nem rúgják ki az 550 dolgozót

A CBA Kereskedelmi Kft. átveszi az adócsalással gyanúsított franchise partnere, a Delikát Kft. érdekeltségébe tartozó 19 boltot, és az 550 dolgozó munkahelye is megmarad.

A CBA Kft. hétfői közleményében emlékeztet rá: a múlt héten jelent meg hír arról, hogy a Delikát Kft., a CBA Kereskedelmi Kft. egyik franchise partnere ellen hatósági vizsgálat indult.

A CBA Kft. ismételten hangsúlyozza: a Győr-Moson-Sopron megyében működő vállalkozás napi ügyeiről (franchise kapcsolat révén) nincsen konkrét, mindenre kiterjedő információjuk. “A vizsgálatról mi is a sajtóból értesültünk” – jegyzik meg. Hozzáteszik azt is, szükségesnek tartják, hogy a Delikát Kft. által üzemeltetett CBA élelmiszerüzletek zavartalan működését biztosítsák.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a múlt héten adott tájékoztatást arról, hogy mintegy négymilliárd forint adót csalt el egy abdai kft., amely magyar cégektől vásárolt elvileg szlovák cégek számára árut, az azonban nem hagyta el Magyarországot, az áfát viszont visszaigényelték. Az ügyben nyolc ember előzetes letartóztatásba, öt pedig házi őrizetbe került.

Az adóhatóság azt írta: a példátlan adócsalásért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság. Az akcióban, amelynek során lecsaptak a céghálózatra, negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó vett részt.

A Kisalföld című megyei napilap aznapi számában írt arról, hogy a CBA franchise-rendszeréhez tartozó abdai Delikát Kft. az érintett társaság.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője ezt követően közleményben tudatta: azokat a vállalkozásokat, amelyek jogerős és végrehajtható bírósági ítélet alapján bűncselekményt követtek el, azonnali hatállyal kizárják a rendszerből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik