Közélet

Speciális kutyák kutatnak a leégett CBA-ban

Feladatuk az lesz, hogy kiszagolják, locsoltak-e valamilyen gyúlékony anyagot az eladótérbe.


Fotó: tuzoltosagbp.hu

Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Hír24-nek elmondta: a pesterzsébeti Kossuth Lajos utcában lévő CBA áruházban éjfélkor csaptak fel a lángok. A helyszínre riasztott ötven tűzoltó fél óra alatt végzett az oltás első fázisával, a parázsló részek felkutatásával azonban csak reggelre. Most a tűzvizsgálóé a terep, ő délelőtt érkezett két speciális kutyával. Feladtuk az lesz, hogy kiszagolják, öntöttek-e valamilyen gyúlékony anyagot az eladótérbe, vagyis történt-e bűncselekmény. A teljes vizsgálatra és a szakvélemény elkészítésére ezután 30 napja lesz a tűzoltóságnak, de ezt akár újabb egy hónappal is meghosszabbíthatják.

A szóvivő elmondta: a 600 négyzetméteres áruház alsó része szinte teljesen megsemmisült a tűzben, a nagy hőben felforrtak a borok és más palackozott italok, a dugók kirepültek az üvegekből. Megolvadtak a pénztárgépek, az épület felsőbb szintjein pedig mindent korom és kátrány borít. Az épület falait és szerkezetét úgy tűnik nem tette tönkre a hő, statikai vizsgálatot eddig nem rendeltek el – tette hozzá.


Fotó: tuzoltosagbp.hu

A Hír24 értesülései szerint az épületben több lakás is volt, ezekből 11 embert kellett kimenekíteni. Hatan füstmérgezés gyanújával kerültek kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén közölték: a rendőrség a tűzvizsgáló szakvéleményére vár, az alapján dől el, hogy indítanak-e eljárást az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik