Üzleti tippek

Brutálisan nő a cégautók adója

tamasne-szabo-zsuzsa
tamasne-szabo-zsuzsa

2011. 10. 17. 15:54

Átlagban 50 százalékkal nő jövőre a cégautók adója, s ráadásul egy évre előre kell majd befizetni a sarcot.

Korábban a témában:

Adminisztrációcsökkentéssel magyarázza a kormány, miért egy évre előre kell majd fizetni jövőre a cégautó adót. A megkérdezett adószakértők szerint azonban az eddig negyedéves bevallás inkább automatikus volt, és kevés adminisztrációval járt. De legyünk jóindulatúak: az évi egyszeri bevallás mégis kevesebb, mint az évi négyszeri. Viszont az, hogy január 20-ig előre le kell szurkolni a teljes évi adót a céges autókra, jelentős tehernövekedés a vállalkozásoknak. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy átlagban majdnem 50 százalékkal emelkedik a sarc.

Jelenleg hengerűrtartalomtól függően 7000 vagy 15 000 forint adót kell fizetni a cégautókra. Jövőre kombinált táblázat alapján kell a díjakat számítani, amelyben a teljesítményt, és a környezetvédelmi jellemzőket is figyelembe kell venni. A kategóriákat a törvény indoklása szerint azért vezették be, mert a cégautó adó vagyoni típusú az adó, tehát tükröznie kell az autók értékét. Másrészt környezetvédelmi szempontokat is érvényesíteni akartak. Oldal György adószakértő szerint ez nem feltétlenül sikerült a rögzített adómértékekkel.

Átlagban 50 százalékkal nő az adó

A jelenlegi havi 7000 forint helyett (1600 cm3-ig) környezetvédelmi besorolástól függően 7700 és 22 000 forint között lesz a havi adómérték. Az 51-90 kW motorteljesítményű autóknál az átlag valószínűleg a középső környezetvédelmi besorolás alá esik majd, amelynél havi 11 000 forint lesz a díj. Majdnem 50 százalékos tehát a növekedés.

cégautó adó táblázat (cégautó adó)

Amelyik cég korábban havi 15 000 forintot fizetett, annál 11 és 44 ezer forint között lehet az adó mértéke havonta. Ezen belül a kisebb teljesítményű, középső környezetvédelmi kategóriába eső cégautókra 22 ezer forintot fognak fizetni, vagyis itt is majdnem 50 százalékos az emelkedés.

Rosszul számít az állam?

Jelentősen nő tehát az adóteher és úgy tűnik, az állam is jóval több bevételre számít. Ezt mutatja az is, hogy a költségvetés szerint jövőre 46 milliárd forintot várnak a cégautó adóból, miközben az idei évre még csak 28,1 milliárdot írtak be. De korántsem biztos, hogy az államnak akkora bevétele lesz, amekkorára számít – jegyezte meg Oldal György. Egyrészt kevéssé jellemző, hogy cégautóként nagy teljesítményű, rossz környezeti jellemzőkkel rendelkező, lerobbant, öreg autókat használnának. (Amelyik cégnek mégis ilyen autója van, annak viszont tényleg elég mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.) Inkább újabb, magasabb kategóriájú, környezetvédelmi szempontból is jobb mutatóval rendelkező autókat használnak a cégek. A teher persze ezeknél is nő.

Másrészt azt valószínűsíti Oldal György, hogy az adó emelkedése miatt rengeteg cégautót fognak még az idén értékesíteni (már ha ez sikerül az az igencsak leült autópiacon). Úgy véli, ezen kívül sok személyautót (főleg a keveset futó járműveket) fognak kivinni a cégekből, és személyes használatba átvenni.  Persze ennél a döntésnél az is nyom majd a latba, hogy mekkora költségeket számolhattak el (tankolás, szerviz, stb.) és hogy ez milyen arányban van a cégautó adó növekedésével, illetve a magánszemélyként fizetendő kötelező felelősségbiztosítással. Ha pedig alkalmanként mégis céges célra használják majd a magánautót, annak sincs akadálya. Útnyilvántartást kell vezetni, s a tankoláson kívül a használatra átalányt lehet elszámolni (9 forint/km).

Ha évközben eladják a cégautót, nem jár vissza az adó?

Feltűnő, hogy a törvény csak az év közben vásárolt cégautókkal foglalkozik, azokkal nem, amiket eladtak. Miért fontos ez? Az év közben vett autókra rögtön a következő hónapban be kell fizetni az év végéig járó adót. Viszont hogy mi legyen az év közben eladott cégautók előre befizetett adójával, arra nincs utalás.

Vissza lehet-e majd igényelni a megelőlegezett adót az év közben eladott céges autókra? A PricewaterhouseCoopers Kft. adószakértője, Horváthné Szabó Beáta szerint erre úgy tűnik, erre nem lesz mód. Pont azért nem, mert az év eleji előrefizetéshez év végi utólagos bevallást rendeltek (december 20-ig kell elkészíteni.) Vagyis ha a cég év közben adja el az autót, akkor az állam használja év végéig a befizetett adóját.

A „kreatív”, kiskapukat kereső adózóknál nem kizárt, hogy emiatt felmerül majd: nem fizetnek előre. Hiszen amíg nincs bevallás, miért előlegeznék meg az államnak a pénzt. Ezzel azonban van egy nagy bökkenő – figyelmeztetett Horváthné Szabó Beáta. Ha csak a bevalláskor utólag fizetik a cégautó adót, akkor a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő késedelmi pótlékot kell fizetni az egész évi adóra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.