Üzleti tippek

Lánc, lánc…

Bevásárlóközpontban nyitotta meg első hazai egységét a Starbucks. A belváros frekventált pontjain eközben már megtelepedtek a klasszikus kávéházi hangulatra hajazó konkurens láncok.

Noha nagyra tartja Magyarország színes kávéházi kultúráját a Starbucks, a cég első hazai egységét a Westend bevásárlóközpont földszintjén nyitotta meg. Az ellentmondás többek fejében szöget ütött. A kávézólánc egyik nagy hazai rajongója, aki New Yorktól Szingapúrig mindenhol csak náluk fogyasztja kedvelt lattéját, billentyűzetet is ragadott, hogy felhívja a központ figyelmét a bakira. A vállalat sűrű bocsánatkérések közepette válaszolt, s azt ígérték, ez csak a kezdet, idővel beveszik Budapest kávéházak nyitására érdemesebb pontjait is.

A társaság hazai megtelepedéséről már sok éve hallani. Évente megjelent legalább egy hivatalos álláspont, amely folyamatosan az alkalmas hely, illetve a megfelelő gazdasági pillanat kiválasztásáról szólt. Eközben a cég kávézói gombamód szaporodtak a környező országokban, Románia is megelőzött minket, mire végre a hazai közönség is élvezheti a fair trade szellemében gőzölgő feketét papírpohárból.

A nemzetközi láncok adott városban való megtelepedésének egyik sarkalatos pontja az üzlethelyiség kiválasztása. A cégek legalább száz négyzetméter körüli üzlethelyiségekről ábrándoznak, minél magasabb presztízsű helyen, ahol nagy a gyalogosforgalom. Bevásárlóközpontban ennél valamivel kisebb üzlettel is megelégszenek, s akad példa néhány nagyobb kávézóra is. A Starbucks egyik nagy riválisa, a Costa Coffee az idén áprilisban nyitotta meg a világ legnagyobb Costa kávézóját a Nyugati tőszomszédságában.

Rendhagyó módon dohányzórészleget alakítottak ki és kávéházi szalonestek megrendezését is tervezik. A bolthálózatot a Magyar Lapterjesztő Zrt. üzemelteti, amelynek az Astoriánál és az Allee bevásárlóközpontban is van üzlete. A szintén piaci vetélytársként emlegetett Coffeeheaven ugyancsak próbálkozott a plázás üzemeltetéssel, de az Arena Plaza nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a kávézót bezárták. Hogy mennyire jó ötlet ötvözni a pláza és a kávéház hangulatát, azon legalább annyira felesleges töprengeni, mint hogy ihatunk-e igazán aromás, finom nedűt nagy kávéházlánc üzletében. Gazdaságilag azonban indokolt a döntés, amennyiben a legforgalmasabb bevásárlóközpontok egyikében telepedik meg a lánc, mivel ezek havi bérleti díja négyzetméterenként 30–60 euró, szemben az Andrássy út 40–60 vagy a Váci utca borsos, 90–120 eurós havi díjával. A magas bérleti díjak ellenére, talán a név kötelez szellemében, mindenki üzemeltet legalább egy frekventáltabb helyen lévő, magasabb díjú bérleményt, a Coffeeheaven például a Fashion Street tőszomszédságában működteti jól menő kávézóját.

Hogy a Starbucks a Westend után merre terjeszkedik, azt jelenleg korai lenne megjósolni, de ha figyelemmel kíséri a versenytársak lépéseit, akkor valószínűleg a Teréz körút, az Andrássy út vagy a Vörösmarty tér náluk is számításba jöhet, kiegészülve az éppen szépülő Kálvin tér, Ráday utca környékével. Az említett helyek mindegyikén megtelepedett már legalább egy konkurens, ígynem lesz könnyű dolga az új szereplőnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy e szegmensnek is akadtak áldozatai az elmúlt időszakban. Az első nagy meglepetés a három üzletet is üzemeltető Gloria Jean’s volt, amely a gazdasági hanyatlás kezdetén vonult ki Magyarországról. A lépést a magas és rugalmatlan bérleti díjakkal indokolta a cég, amely vérmes reményekkel indult hazánkban, így nem zárta ki a későbbi visszajövetel lehetőségét. A másik kevésbé nagy meglepetés a gazdasági krach kellős közepén nyílt Armani Café volt. A nem éppen olcsó kávéjáról elhíresült, Armani design alapján berendezett 150 négyzetméteres kávézó több száz millió forintos bukás után még a nyári szezon megkezdése előtt húzta le a rolót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik