Üzleti tippek

Új fiúk a Klubban

admin
admin

2010. 05. 05. 22:10

A leendő Fidesz-kormányhoz közel álló, a semmiből hirtelen milliárdos médiabefektetővé előlépett Infocenter.hu Zrt. megszerezte az RTL Klub harmadát. A cég ezzel még nem fejezte be médiapiaci terjeszkedését.

A válságban lévő piacról nem menekülni kell, hanem éppen ellenkezőleg, a benne lévő lehetőségeket kell kihasználni – így foglalja össze ars poeticáját honlapján az Infocenter.hu Zrt., és az RTL Klubban való tulajdonszerzésüket látva ezt komolyan is gondolják. A médiapiacra tavaly, a nyár utolsó napján berobbant cég bő fél év alatt szép kis portfóliót épített ki (lásd táblázatunkat), amelynek legújabb ékköve az IKO Média Holding Zrt. Ennek a cégnek a tulajdona ugyanis az RTL Klubot működtető M-RTL Zrt. részvényeinek 31 százaléka.

Az Infocentert a médiában rendre Fidesz-közelinek titulálják, ami nem véletlen, hiszen a cégcsoportnál a párt holdudvarához kötődő személyekre bukkanhatunk. A társaság többségi tulajdonosa április 22-ig Fellegi Tamás volt, a jogász-politológus-üzletembert a Fidesz gazdasági agytrösztjei közé sorolják. Egyik cégében sokáig üzlettársa volt Stumpf István egykori kancelláriaminiszter. Az Infocentertől való távozása pedig annak a jele, hogy a második Orbán-kormány vagyongazdálkodási minisztere lesz.

A cégben meglévő 52 százalékos tulajdonrészét Stumpf Istvánnak és Nyerges Zsoltnak hagyta hátra. A szolnoki ügyvédként ismert Nyerges egyszemélyben a Class FM-et működtető Advenio Zrt. többségi tulajdonosa is, ő a korábbi Fidesz-kormány alatt személyügyi államtitkár volt.
Az Infocenter hátterében sokan a Mahir-tulajdonos Simicska Lajost sejtik, igaz, ezt a pletykát soha senki nem erősítette meg. Mindenesetre a fenti terjeszkedéshez szükséges – óvatosabb becslések szerint is tízmilliárd forintos nagyságrendű – befektetés összegét valahogy elő kellett teremteni a fent említett magánszemélyeknek, akik mellett a ceh felét a dán társtulajdonos, a DEFAP állja.

A cégcsoport a konkurens jobboldali Hír Tv és Magyar Nemzet tulajdonosi körével is jó kapcsolatot ápol, közös székházban működik a Lánchíd Rádió, a Class FM és a Magyar Nemzet. Az említett székház tulajdonosa pedig a Metal-Art Zrt., amely a Nagy Elek fémjelezte Inforg-Vegyépszer csoport tulajdona. Utóbbi csoportnak korábban közvetett tulajdonrésze volt a Hír Tv-ben.

Az Infocenter.hu terjeszkedésének itt még nincs vége, hiszen a közelmúltban a Lánchíd Rádió több helyi rádiós frekvenciára is pályázatot nyújtott be, és láthatóan a Klubrádióhoz hasonló hálózat kiépítésén fáradoznak.
Igaz, az Infocenternek voltak sikertelen próbálkozásai is. Szerették volna felvásárolni az Origo Zrt.-t, ám a Magyar Telekom által kért vételárat állítólag sokallták. Pletykák szerint tavaly ősszel a TV2 megvásárlásáról is tárgyaltak, de nem tudtak megállapodni a tulajdonos ProSiebenSat.1-szal.
Nagy kérdés, hogy az Infocenter jobboldali tulajdonosi körének mekkora tényleges befolyása lesz a legnézettebb kereskedelmi csatornára. Az M-RTL Zrt. igazgatóságába delegálhatnak három tagot, illetve a tranzakció része volt az IKO két műsorgyártó cége, valamint az IKO Sales House Kft. 50 százalékos üzletrésze.

A cégek többi része marad Rákosi Tamásnál, aki továbbra is részt vesz az IKO-érdekeltségek irányításában. Egyébként éppen Rákosiról járta mindig is az a hír, hogy tulajdonrészénél jelentősebb a befolyása a kereskedelmi tévénél. Ugyanakkor a többi tulajdonos – a CLT UFA és az Oppenheim bankház KOS nevű cége – nem mindig nézte jó szemmel az ilyen helyi törekvéseket. Tavaly állítólag pont ezért delegálták az M-RTL Zrt. igazgatóságába a magyar származású, korábban az osztrák Szociáldemokrata Párt főtitkáraként is tevékenykedő Andreas Rudast, aki az RTL Group vezetőjének a bizalmasa.

Az RTL Klub mindenesetre profitálhat is a politikai hátszelű tulajdonosból. A hírek szerint a leendő Fidesz-kormány mindenképpen új médiatörvényt alkot, s az infocenteresek nyilván minden követ megmozgatnak majd azért, hogy ez ne érintse hátrányosan a kereskedelmi csatornát. Az RTL régi törekvései közé tartozik például, hogy mindenféle trükközés nélkül tudjanak tematikus csatornákat indítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.