Üzleti tippek

Mesés értékek

Elsősorban a gyerekcsatornáik által közvetített értékek különböztetik meg őket a konkurenciától – vélekedik Barnaby Rothwell, a The Walt Disney Company Kelet-Közép-Európáért felelős értékesítési igazgatója, aki az élő szereplős produkciókban lát nagy potenciált.

– Piacra lépését követően két hónappal a Disney már a toplista élén jár a gyerekcsatornák műsorainak nézettségében. Ez már megmutatkozik a reklámbevételekben is?

– A Disney Channel indulása az összes közép- és kelet-európai országban sikertörténet volt. A szeptemberi start után Magyarországon is gyorsan az első számú gyermekcsatornává váltunk. A nézők mellett a hirdetők is növekvő érdeklődést tanúsítanak a Disney Channel által kínált tartalmak iránt, a bevételeinkről azonban nem kívánunk nyilatkozni. Tapasztalataink szerint a hirdetők egyre gyakrabban választják a tematikus vagy fizetős tévék piacát, mert felismerték, hogy így hatékonyabban, eredményesebben kampányolhatnak.

– Miben tudott újat hozni a csatorna Magyarországon?

– A családokra összpontosít, bátorítani szeretné a gyerekeket, hogy merjék kifejezni magukat, higgyenek önmagukban és váltsák valóra az álmaikat. Ezáltal olyan alapértékek társulnak hozzá, amelyeket minden kultúrában, így Magyarországon is befogadnak. Egyébként pedig már maga a Disney márka is jelentős értéket hozott a piacra.

– Milyen típusú műsoraik a legkedveltebbek hazánkban?

– Akárcsak Lengyelországban, Romániában vagy éppen Csehországban, itt is nagyon jól teljesítenek az élő szereplős sorozataink: a Hannah Montana, a Waverly Place varázslói és a Jonas folyamatosan a magyar nézettségi toplisták élén található. Ez nagyban köszönhető annak, hogy a gyermekek általában pozitívan viszonyulnak azokhoz a „valós” karakterekhez, akiket magukhoz közel állónak éreznek. A műsorok humorosak, amit szintén értékelnek a nézők. De nagy népszerűségnek örvendenek, és továbbra is a csatorna kínálatának fontos elemei maradnak a rajzfilmek is.

– Milyen típusú műsorok lehetnek a jövőben kereskedelmileg is jövedelmezők?

– A már említett élő szereplős produkcióknak biztosan van jövője, annál is inkább, mert ezek a televízión túl is önálló életre kelnek. Ezt tapasztaltuk például a Hannah Montana sorozattal kapcsolatban, amely meghódította a digitális és kereskedelmi területeket, de jelen van élő show-kban és zenében is.

– Mik a terveik a közeljövőben?

– Miután a csatorna a legfontosabb európai piacokon elindult, a következő lépés a megerősödés és a sikerre való építkezés. A stratégia fontos eleme, hogy a hirdetőink és a partnereink ne csak az adó teljesítményéből profitáljanak, hanem használják ki a tágabb Disney birodalom által nyújtott lehetőségeket is.

– Elég nagy a verseny a gyerektévék piacán. Manapság mivel lehet a leginkább kitűnni?

– A Disney Channel személyre szabott műsoraival képes megtalálni a célcsoportját – a gyerekeket és az alsó tinédzser korosztályt. Értünk a korosztály nyelvén, és produkcióink olyan, már említett alapértékeket közvetítenek, amelyekre a nézők pozitívan reagálnak.

– Ön Új-Zélandon kezdte a karrierjét. Mi a különbség az ottani és az itteni tévénézési szokások között?

– Nem sok. Ott a helyi műsorok és a sportközvetítések (főleg a rögbi) a legnépszerűbbek. De azt hiszem, a legtöbb kelet-közép-európai néző számára ismerősnek tűnne az új-zélandi produkciók nagy része, mivel azok vagy világszerte vetített sorozatok, mint a Lost, vagy nemzetközi formátumok helyi adaptációi, mint például az X Factor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik