Az újságírói és a reklámszakma minden évben kíváncsian várja a szakmai lap listáját, ám ebben az évben az üzletágakat sújtó válság miatt különös figyelem kísérte a „Hotlist” közzétételét, amelyen a női és életstílus-magazinokat megelőzve imponáló fölénnyel egy globális hír- és üzleti magazin szerezte meg az első helyet.
A lista összeállításakor a zsűri a lapok reklám- és egyéb jellegű bevételeit, a példányszámot, a hirdetési oldalak számát, valamint a médiaügynökségek és a hirdetők véleményét vette figyelembe. Ezek alapján a The Economist okkal került az élre, hiszen tavaly 2468 oldalon (+4,4 százalék) 131,5 millió (+25,5 százalék) dollár hirdetési bevételt könyvelhetett el, miközben példányszámát az Egyesült Államokban 786 977-re (+9,2 százalék), Európában 426 ezerre, az ázsiai csendes-óceáni térségben pedig 133 ezerre növelte. A lapot jelenleg már több mint kétszáz országban olvassák, s a példányszám az elmúlt tíz évben 597 194-ről 1 390 780-ra nőtt.
top 10 mAgazin 2008*
1. The Economist
2. Elle
3. People
4. Women’s Health
5. Every Day with Rachael Ray
6. Real Simple
7. Men’s Health
8. Family Circle
9. Vogue
10. New York
Forrás: Adweek Hotlist
*A lista reklámbevételek és példányszám alapján készült.
Mindez azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt év válsága a listán szereplő magazinok adatain is meglátszik. A top 10-ből csupán háromnak (Elle, Women’s Health, Everyday with Rachael Ray) sikerült növelnie a hirdetési oldalak számát, a többiek esetén számottevő a visszaesés.
Ugyancsak érdemes egy pillantást vetni a konkurencia eredményeire. Miközben a The Economist az elmúlt években is dinamikus, csaknem 30 százalékos példányszám-növekedést produkált, a Time és a Newsweek lejtőre került és a német hírmagazinoknak sincs okuk büszkélkedni (az elmúlt öt évben a Der Spiegel 24, a Focus pedig 42 százalékos példányszámveszteséget könyvelhetett el).
Adódik tehát a kérdés, hogy miközben a tekintélyes napilapok mellett a hírmagazinok jelentős része komoly lékeket kapott, vajon a The Economist vitorláit miért dagasztja az egyre erősebb ellenszél is. A magyarázat viszonylag egyszerű: John Micklethwait főszerkesztő és csapata jó érzékkel alkalmazkodik a paradigmaváltáshoz, és az ennek nyomán kialakuló pénzügyi-gazdasági válsághoz. Ezt immár nemcsak a bővülő olvasói kör jelzi, a hirdetési piac szereplői is „jutalmazzák”.
Akárhogy is nézzük, a The Economist ma a lappiaci trenddel szembe megy, hiszen szerkesztői nem szálltak be az internetes médiumokkal vívott reménytelen versenybe. Az elmúlt években a kor, illetve az olvasók igényeinek megfelelő lapprofilt alakítottak ki, amelyben nem a hírdömping, a publicisztikus hangvétel, a felszínes infohalmaz, hanem a globális nézőpontból készült eligazító, tájékoztató, elemző írások, összeállítások, háttéranyagok kapják a főszerepet. Minden héten a legfontosabb történések, trendek, jelenségek a politika, a gazdaság, a tudomány és a kultúra területéről. Sok szöveg, kevés fotó, kevesebb formai bűvészkedés, sokkal inkább „okos” tartalom. Mindehhez járul egyfajta független szerkesztőségi, újságírói magatartás. A lap igyekszik távol tartani magát a pártérdekektől éppúgy, mint az üzleti köröktől, miközben „ellensége a kiváltságoknak, a nagyképűségnek és a felszínes médiahalandzsának” is. A példányszám emelkedése jelzi, hogy ez a törekvés találkozik az olvasók érdeklődésével: nekik a The Economist megéri az árát, s a válság közepette is ragaszkodnak kedvenc lapjukhoz.
Minderre természetesen a szakma is felfigyelt, s egyre többen vallják, hogy olyan kínálattal kell megjelenni, amelyet az internetolvasók afféle kontrasztként csak a nyomtatott médiában találnak meg. Ezt az igényt nemcsak a The Economist, hanem újabban a Die Zeit vagy a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung sikere is jelzi.
De a modell sikerét látva tekintélyes amerikai hírmagazinok is követni próbálják a brit példát. Jon Meacham (Newsweek) és Richard Stengel (Time) csaknem egyidejűleg nyilatkozták, hogy lapjaikat a hírmagazin irányából megpróbálják átnavigálni hasznos, mértékadó magazinná.
