– November 18-án lejár a sugárzási engedélyetek. Másnap lehet majd hallgatni a Danubius Rádiót?
– Szerintem igen.
– Most nem úgy tűnik.
– Miért nem? Mert nem dől el addig a tender, vagy mert valaki más kapja a frekvenciát?
– Addig nem lehet befejezni a pályázatot.
– Az ORTT szerint még pont beleférünk az időbe, mert ha minden jól megy, november közepére döntés születhet. Tény és való, hogy későn indult el a procedúra, normál esetben 14 hónappal előbb kellett volna kiírni az új pályázatot. Azt tudjuk tenni, hogy profi pályázatot adunk be, és betartjuk az előírt határidőket. Rajtunk nem fog múlni, hogy időben befejeződhessen az eljárás.
– Van vészforgatókönyvetek arra az esetre, ha mégis csúszna a pályázat? Az előzmények fényében ez nem lenne túlzottan meglepő fordulat.
– Nyilván mi is többféle variációt vizsgálunk. De elsősorban nem nekünk kell vészforgatókönyvet írnunk, hanem a döntéshozóknak. Senkinek nem érdeke, hogy elhallgasson a két országos kereskedelmi rádió. Sem a hallgatóknak, sem az ORTT-nek, hiszen ezáltal bevételtől esnének el. Sőt, a két rádió évente 4-5 milliárd forintot fizet be különböző címeken az államkasszába. Komolyabb összegekről van itt szó, nem csak a frekvencia díjáról.
– Mekkora esélyt adsz annak, hogy a pályázaton a hírek szerint induló Est Média Group megszerzi valamelyik országos frekvenciát?
– A pályázaton mindenki egyenlő eséllyel indul. Az is nyilvánvaló, hogy egy többmilliós hallgatótáborral, kipróbált üzleti kapcsolatokkal, sok-sok éves történettel rendelkező márka, rövid és középtávon egyaránt nagyobb bevételt garantálhat az állam számára. A verseny ugyanakkor jót tesz a piacnak. Láthattuk ezt a Magyar Rádió példáján, amit én összességében pozitív történetnek tartok még akkor is, ha jó néhány dolgot másként is látok, máshogy csinálnék. Új hallgatókat nyertünk a rádiózásnak, s a kommunikációs szakmában is téma lett a rádiózás. Ez kettős játszma, hiszen a piaci szereplőknek egyszerre kell küzdeniük az egyéni boldogulásukért és a teljes rádiós piacért. Utóbbihoz tartozik például a hallgatottsági felmérés kérdése. Végre komolyan el kellene gondolkoznunk a műszeres mérésre való áttérésen.
– Ezt már régóta emlegetik a rádiók, de soha nem lett belőle semmi.
– El kell érnünk, hogy az, amit mondunk, és az, amit teszünk végre összhangban legyen egymással. A műszeres mérés sokkal drágább, mint a mostani naplós, és sokáig bizonyos technikai problémák is hátráltatták az elterjedését, ám ezek mostanra kezdenek megoldódni. Egy ilyen mérés a hirdetőknek és a médiumoknak is előnyösebb lenne.
– Hogyan érintette a válság a rádiós piacot?
– Érdemtelenül súlyosabban, mint a többi médiatípust, de emögött nem hatékonysági okok állnak, hanem megint csak a mérés jelentheti a problémát. Szakmailag hiába megfelelő a naplós mérés, ha más médiatípusoknál már műszeres van.
– A Magyar Reklámszövetség becslése szerint tavaly a rádiós piac 11,7 milliárd forintnyi reklámbevételt ért el. Az idén ez tartható?
– Egyértelműen kevesebb lesz. Hangsúlyozom: érdemtelenül, mert nem csökkent a rádiók elérése.
– A Danubiusé is visszaesik?
– Az egész piac csökkenni fog. A reális célunk a piaci átlag alatti visszaesés.
– Ha tavaly ősszel – amikor elvállaltad ezt a megbízatást – tudod, hogy ennyire a levegőben lóg ez a frekvenciakérdés, akkor is hazajöttél volna Bulgáriából?
– Igen, mert családi okok szóltak a hazajövetel mellett. A feleségem és a lányom nagyon rosszul érezte magát odakint.
– Mi volt a család gondja Bulgáriában?
– Alig vannak járdák Szófiában, ez babakocsival közlekedve elég problémás. Nincs EU-konform játszótér, minden vas és beton. Persze mi is ezeken nőttünk fel, de ha az ember hozzászokik valami jobbhoz, akkor már nehéz visszalépni. Más a mentalitás: hihetetlenül bürokratikus és nagyon korrupt minden. Koszos a város, pedig mi Szófia egyik legjobb környékén laktunk. Sokatmondó az is, hogy sok üzlet ajtajára ki van rakva a fegyvert bevinni tilos matrica.
– A kinti rádiót milyen állapotban vetted át?
– A nulláról kellett felépíteni a harmadik legnagyobb országos rádiót. Teljes káosz volt a könyvelésben, az üzleti tervben, ezeket rendbe raktuk. Egyébként megérte, mert a problémamegoldó és alkalmazkodó készségemet hihetetlenül fejlesztette.
– A kollégák nem fogadtak bizalmatlanul?
– Nem, persze azért beletelt egy kis időbe, mire megtanulták, hogy mi az elvárás. Korábban kissé mediterrán jellegű volt a munkastílusuk, de le a kalappal az előtt a kis csapat előtt, akikkel együtt dolgoztam.
– Az ottani piacot miként érintette a válság?
– Hasonlóan, mint az itthonit. Az a baj a bolgár piaccal, hogy rengeteg szakmai sztenderd nem működik. Hiába írsz alá egy szerződést, másnap már újra akarják tárgyalni. Egy ottani, Maksz-jellegű szervezetben például megállapodtunk, hogy az egyik kutatást nem fogadjuk el, mert gondok voltak vele. Megbeszéltük, hogy senki nem köt velük szerződést, majd ezután a háttérben mindenki egyenként megegyezett velük. Mindezek ellenére van ráció az ottani befektetésben, ha valaki elég türelmes és kiismeri a rendszert.
– A Slágernél, illetve a tulajdonosánál, az Emmisnél nem tették szóvá, hogy a Danubiushoz igazoltál?
– Tizenegy évet dolgoztam az Emmisnél, ebből tizet a Slágernél töltöttem. Nem gondolom, hogy ennyi év után bárki megkérdőjelezhetné a lojalitásomat. Barbara Brillnek (az Emmis európai érdekeltségeinek a vezetője – szerk.) az első pillanattól kezdve meséltem a kinti családi problémákról. Ő ismer annyira, hogy tudja: fontos nekem a karrier, de a család még fontosabb. Ilyen értelemben ez nem érhette őket meglepetésként.
– Nem sértődött meg senki a volt kollégák közül?
– Nem mondanám sértődöttségnek, inkább egyfajta csalódottságnak. Késöbb felajánlottak nekem az Emmisnél egy állást budapesti székhellyel, ám akkor a Danubiusszal már megállapodtam. Hangsúlyozom, korrekt viszonyban váltunk el az Emmistől.
– Mi volt az első dolog, amin a Danubiusnál változtattál?
– Ezek inkább folyamatok. Ilyen a riportolási rendszer, a házon belüli szerkezeti átalakítások, a belső kommunikáció, illetve az, hogy szakmai tréningeket tartunk. Egyfajta szemléletváltást is elkezdtünk, mert egy kicsit föl kell rázni a társaságot. El kell hinniük, hogy akár elsők is lehetünk.
– Hasonló a helyzet, mint a TV2-nél?
– Abból a szempontból igen, hogy mi is voltunk piacvezetők.
– Van esély arra, hogy visszaelőzzétek a Slágert?
– Nem biztos, hogy ezt kell célként kitűzni. Nem azt akarom mondani, hogy megelégszünk a második hellyel, de távol tartanám magam attól, hogy határidőt tűzzek ki a vezető pozíció elérésére. Elsősorban nem piacvezetők akarunk lenni, hanem a legsikeresebb rádiót akarjuk felépíteni.
– Ez mit jelent?
– A legprofitábilisabb és legjobb imázsú adót jelenti, amelyik szoros kapcsolatban van a hallgatóival, nyitott, alkotó, kiszámítható üzleti partner.
– Emiatt várhatók változtatások a programstruktúra terén?
– A programinghoz most, első körben nincs értelme hozzányúlni. A reggeli műsor három hónapja megy, de még csak kettőről van adatom. Amíg nem látok hat-kilenc hónapot, addig messzemenő következtetéseket nem tudok levonni. Ugyanez igaz a délutáni sávra, amit ősszel, a hétvégit pedig nemrég újítottuk meg. A Danubiusnak éppen ez volt az egyik hibája, hogy túl gyakran változtatott: a reggeli sávban két év alatt 14 műsorvezető volt, négyféle műsorban. Ezt egy idő után már a hallgatók sem tudták követni.
