Pár hónappal ezelőtt a Sláger Rádió reggeli műsorában Bochkor Gábor azon mérgelődött, hogy kábelszolgáltatója „kigyomlálta” a csatornakiosztásból a német televíziókat. A műsorvezető hamar eljutott ahhoz az örökzöld témához, hogy miért kell neki olyan csatornákért fizetni, amit nem néz, és miért nem választhatja ki azt a néhányat, ami viszont érdekelné.
Nemcsak rádióműsorokban, hanem fórumokon, blogokon is rendszeresen előkerül a „miért nem válogathatom egyenként össze a csatornákat” kérdéskör. Sőt, pár évvel ezelőtt, lakossági bejelentések alapján még a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódott ebben a kérdésben.
Másképp gondolják
Az említett GVH-vizsgálat még az „analóg időkben” zajlott, és egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy nem vagy csak horribilis költségek mellett kivitelezhető a csatornaszintű válogatás. Időközben azonban változott a helyzet, a digitális rendszerben ez már megoldható lenne. Egy online felületen például minden előfizető bejelölhetné a kedvenc csatornáit, majd ezt automatikusan aktiválná számára a szolgáltató. „Elvileg működőképes lehetne, de ezt a gyakorlatban a televíziók üzleti modellje nem teszi lehetővé” – jelezte Szűcs László, a UPC sajtókapcsolati igazgatója.
A kábeltelevíziók fő árbevétele háztartásonként havi néhány tíz, esetleg száz forintból jön össze a jelenlegi rendszerben. Amennyiben az előfizetők szabadon „legózhatnának” a csatornakiosztással, akkor a televíziók többségénél csökkenne az elért háztartások száma, ezért egy-egy előfizető számára magasabb, több száz vagy akár ezer forintos árat kellene megszabniuk.
Piller András, a Fibernet Közép- és Kelet-Európáért felelős vezérigazgatója szerint egy ilyen megoldás bevezetése aggályos lenne abból a szempontból is, hogy az alacsonyabb nézettségű csatornák műsorelosztóktól származó bevételei drasztikusan lecsökkennének, és ez a kínálat szűküléséhez vezetne. Sőt, a megmaradó televíziók számára is költségvágási kényszert jelentene, azaz összességében látványos minőségromláshoz vezetne. Szűcs László szerint a fentiek miatt értelmetlen lenne üzembe állítani egy bonyolult műszaki rendszert, mert az előfizetők inkább maradnának a nagyobb csomagoknál.
Kínai a menüben
A rendszerben rejlő problémákra a néhány szolgáltatónál elérhető tematikus minicsomagok is rámutatnak. Ezek öt-hat csatornát sokszor közel ezer forintért kínálnak, ugyanis a televíziók magasabb tarifát szabnak a minicsomagos elérés esetén. Azok az adók, amelyek szélesebb kört szeretnének elérni, nem érdekeltek a „minicsomagolásban” hiszen a kisebb elérés miatt a másik oldalon hirdetési bevételt vesztenek, hiába kapnak több pénzt a kábeles vagy műholdas szolgáltatóktól.
Jól rámutatott erre a neuralgikus pontra, amikor a TvNetwork tavaly tavasszal kivette az alapcsomagból, és tematikus minicsomagokba pakolászta a Sport1-et és a Sport2-t, illetve a Minimaxot. A csatornák tulajdonosának, a Chello Central Europe-nak ez olyannyira nem tetszett, hogy szerződést bontott a kábelszolgáltatóval. Négy hónap után született egy olyan megállapodás, hogy a Sport1 és a Minimax maradt az alapcsomagban, és végül csak a Sport2 került át egy minicsomagba. Egyébként sok televízió deklaráltan nem is akar minicsomagba kerülni, el lehet képzelni, hogy mennyire örülnének a csatornaszintű válogatás lehetőségének.
A magyar piacon jelenleg egyetlen szolgáltató, az Antenna Digital teszi lehetővé néhány adó egyenkénti előfizetését 130 forintos darabáron, de csak arab, lengyel, román, kínai és francia televíziókból áll a választék.
Tékás megoldás
Az egyedi válogatás lehetőségéhez legközelebb álló rendszerrel Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke egy svájci tanulmányútján találkozott. A Swisscom előfizetői cafeteria-rendszerben, egy előre beárazott műsorlistából választhatnak. Megszorítás viszont, hogy egy meghatározott, minimális havi díjat el kell érni, bizonyos csatornák pedig csak párosan választhatók.
A rendszer alapvetően arra jó, hogy akit például nem érdekelnek a gyerektévék, azok azt becserélhetik másféle tartalomra. „Ezzel a gyakorlatban ugyanazt lehet elérni, mint nálunk az alap- és kiegészítő minicsomagok rendszerében” – jelzi Kéry Ferenc, hogy az első látásra kissé nyakatekertnek tűnő svájci megoldás nem feltétlenül jelent követendő utat.
Szűcs László szerint a nézők ilyen jellegű igényei előbb teljesülnek majd a Video On Demand (VOD) rendszerek elterjedésével. Ebben az esetben is lenne egy kötelezően előfizetendő alapcsomag, viszont a VOD – kvázi virtuális videotéka – révén nem csatornák, hanem az egyes műsorok között lehetne válogatni tematika szerint.
A szolgáltatás egyébként IPTv-n már hazánkban is elérhető, például az HBO esetén a Max Pack-előfizetők egy havonta frissülő listából választhatnak filmeket, igaz, ezekért külön-külön fizetni kell egy bizonyos összeget. Más kérdés, hogy a televíziók többségének üzleti modelljébe ez a megoldás sem illeszthető zökkenőmentesen. Ugyanakkor ezt legalább „kikényszeríthetik” az előfizetők, ha elérnek egy kritikus tömeget. Például a hollandiai UPC digitális szolgáltatására előfizetők fele már használja az elektronikus videotékát.
