Szántó Péter másfél évtizedes újságírói múlt után az általa szerkesztett Képes Európa című laptól igazolt át 1993-ban a világ egyik legnagyobb pr-cégének budapesti irodájához médiaigazgatónak. Három évet húzott le a Burson-Marstellersnél, miközben túl a negyvenen egy londoni menedzseriskolát is elvégzett. 1996 tavaszán azonban néhány kollégájával felismerte, hogy az új menedzsment vezetésével a Burson már leszálló ágba került, és azon kezdtek gondolkodni, hogy egy hatékonyabb, a magyar viszonyokra szabott, saját pr-céget kellene létrehozniuk.
Vacsora vagy printer
Szántó Péterrel együtt Simon Miklós és még két kollégájuk hagyta ott az akkor jól fizető, amerikai állást, és alakították meg a Noguchit. Nem akartak se amerikai hangzásút, se valami szokásos és unalmas magyart, ezért döntöttek az Amerikában élő japán szobrászművész neve mellett.
„Aki ma körülnéz a Bank Centerben található, csillogó irodánkban, alig hiszi, hogy 1997 elején volt olyan hónap, amikor választanunk kellett: vagy veszünk egy printert, vagy vacsorázunk” – meséli Szántó Péter, aki az ügynökség elnök-igazgatója lett.
Jelenleg huszonegy kollégával, huszonkilenc állandó ügyféllel működnek. Sikerük kulcsát még az alapítás idején kidolgozott, komplex stratégiában érdemes keresni. Elérhető árakat ajánlottak, miközben a 90-es évek közepén az volt a gyakorlat, hogy magyarországi szolgáltatásokhoz a pr-cégek nyugati árakat szabtak.
Mérhető üzleti eredményt hozó public relations tanácsadást és szolgáltatást kínáltak és kínálnak, vagyis eredménygaranciát adtak és adnak, és ha nem jön be, köszönik szépen, nem kérik az ügyféltől a pénzüket. Ezzel a húzással nemcsak a cég jövőjét alapozták meg, hanem sok ellenséget és irigyet is szereztek maguknak a pr-szakmában.
Az ügynökség érvényesülését mostanában nem könnyíti meg a piac átpolitizáltsága. „Számomra ez azt jelenti, hogy állami tenderen nem indulunk el, mert már az is sérti a józan észt, ha egyszerűen csak nevetségesnek nevezem ezeket a tendereket” – mond véleményt a hazai viszonyokról az elnök-igazgató. Azt viszont vállalják, hogy ügyfeleik érdekében politikusoknál vagy a kormányzatnál lobbitevékenységet folytassanak.
Külföldi hátszél
Céljuk volt, hogy minél hamarabb kitörjenek a provinciális hazai keretek közül. 2004-ben az amerikai Porter Novelli-hálózat magyarországi kizárólagos partnere lett az ügynökség.
A külföldi kapcsolat azt jelenti számukra, hogy hozzáférésük van a nemzetközi tudásbázishoz, és ügyfélként megkapták azokat a Magyarországra érkező cégeket, amelyeknek máshol a Porter Novelli a tanácsadója, például a Stradivarius- és a Springfield-divatházat, régebben a Hewlett Packardot, az Etargetet. „Tőlük csak a forgalmunk 5–10 százaléka származik” – mutat rá Szántó Péter, hogy a kitörést jelentő multimegrendelőket nem a Porter Novellitől kapják meg „készen”. A Noguchi Porter Novelli számos jól ismert, a maga területén piacvezető nagyvállalat pr-tanácsadója. Legújabb „szerzeménye” a Whirlpool Magyarország, amelynek teljes körű pr-feladataira kiírt pályázatát meghívásos tenderen nyerte el az ügynökség.
Árbevételük minden évben 5–10 százalékkal nőtt. 2008-ban nagyobb volt a bővülés, az előző évi 589 millióról 780 millió forintra emelkedett. „Elindultunk egy régóta kívánt irányba: integrált kommunikációs programokat tervezünk” – magyarázza az elnök-igazgató.
Évek óta mondogatják ügyfeleiknek, hogy a szokásos reklám elkopott, használhatatlan, és olyan sokba kerül, hogy inkább a pr-t kellene erősebben alkalmazni. És hogy létezik a pr-ben is reklám, sokszor anélkül, hogy annak látszana. 2008-ban fordult elő nagy volumenben először, hogy ezt többen megfogadták. Így készült el a Coca-Cola megbízásából a „Fanta Trend Riport” kutatássorozat, míg a Baromfi Terméktanács megbízásából a „Szárnyas fejvadászok” tévés kampány.
Szántó büszke a Noguchira. Főként arra, hogy nem nekik kell mondaniuk, milyen jók, mert a tényt nemzetközi elismeréseik igazolják. Annyi van, hogy felsorolni is nehéz. Többek között a Nemzetközi PR Szövetség (IPRA) négy alkalommal is nekik ítélte oda a Golden World Award for Excellence-et, a szakma Oscar-díját – például 2002-ben a Mollal közösen „Az Év Legjobb Válságkommunikációs Programja” kategóriában.
Kiégett izzók
A múltban ők „irányították” a Győri Kekszgyár bezárását, a Bécem fölszámolását éppúgy, mint a Mol pusztaszőlősi gázkitörését vagy éppen a Paksi Atomerőmű súlyos üzemzavarának a kezdeti bizonytalankodás után következő kommunikációs kezelését. Legutóbb pedig a GE Consumer & Industrial magyarországi fényforrásüzletágának átszervezését, többek közt győri gyárának bezárását, hiszen az ott gyártott izzókat 2009-től már nem lehetett az EU-ban forgalmazni.
Szántó úgy látja, hogy a gazdasági válság miatt a válságkezelés területén 2009-ben több megbízásuk lesz. „A mostani válság ijesztőn ismeretlen a politikai, gazdasági vezetők számára. A kapkodás, az értelmetlen lépések és a blöff furcsa keverékét látjuk rengeteg helyen.”
Cége először is azt vizsgálja, hogy egy adott szervezet csődje, a dolgozók elbocsátása, egy termék visszahívása vagy akár egy munkatársnő zaklatása beleillik-e a válság kategóriába. Mert bármilyen tarka és bonyolult az élet, kommunikációs szempontból egy jó definícióba minden besorolható – állítja. A következő szempontok szerint figyelik a rendkívüli eseményt – amint nevezik. Negatívan érinti-e: 1., az adott szervezetben dolgozók környezetét, egészségét, jólétét; 2., a szervezet reputációját, stabilitását; 3., az előállított termék értékét. Ha az esemény beletartozik valamelyik kategóriába, máris keresik a vezetés bizonytalanságának jeleit: a meglepődést, az információhiányt, az események ütemének felgyorsulását.
Svéd torna
Egy üzem bezárását úgy is lehet kommunikálni – véli Szántó –, hogy egyetlen munkás se törje be az ablaküvegeket, ne verjék meg az igazgatót, hanem mindezt humánusan és érthetően bonyolítsák le. Ma már anekdota, de a 90-es évek közepén egy ma sem megnevezhető skandináv cég arra kérte őket, hogy segítsenek fölszámolni egy gyárukat. Két feltételük volt: a dolgozók a legjobban járjanak, és ne tudja meg senki (!), hogy bezártak. A Noguchi megoldása: kihirdették a gyárban, hogy megszűnik az egyik műszak, és aki önként fölmond, sokmilliós végkielégítést kap. Másnap reggelre 12 fő kivételével az egész gyár fölmondott, be lehetett csukni a gyárat. „Később egy külföldi tankönyvben találkoztam ezzel az esettel – mondja Szántó –, ahol kárörvendően úgy mutatták be, mint hihetetlen kudarcot: a cég csak műszakot akart megszüntetni, de túl jól kommunikált, és be kellett zárni az egész gyárat. Akkor jót mosolyogtam magamban.”
Szántó Péter
57 éves, 1975-ben Pécsett diplomázott a jogi karon. 1998-ban a Milton Keynes Business Schoolban kapott nemzetközi menedzseri MBA-diplomát. 1975-től 1993-ig újságíró, szerkesztő, főszerkesztő volt, 1996-ig a Burson-Marstellers médiaigazgatója, azóta a Noguchi, 2004 óta a Noguchi Portel Novelli elnök-igazgatója. Az első pr-esként, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Nős, öt gyermeke van. Balázs 30, Dániel 28, a gazdasági főiskolát végzett András 24 éves. Utóbbi valószínűleg a szálloda- vagy a vendéglátóiparban fog dolgozni. A 14 éves lányok – Viktória és Krisztina – az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba járnak.
Hobbija a keleti kultúra, a fotózás és a főzés.
