Üzleti tippek

Tölgyessy: hódít az adópopulizmus

Úgy lehet csak radikálisan adót csökkenteni, ha valakiknek nagyon fáj, ha nem kevés jövedelmet csoportosítunk át a bérből élőktől, közalkalmazottaktól, nyugdíjasoktól a vállalkozói szféra felé - véli Tölgyessy Péter politikai elemző. Az egykori vezető SZDSZ-es, majd fideszes politikus szerint az ígérgetés és a hazudozás most a kiadási helyett az adóoldalon jelent meg.

A pártok néhány évvel ezelőtt az államháztartás kiadási oldalán ígérgettek, amiből nagy túlköltekezés lett, most az ígérgetés az adóoldalon jelenik meg – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Akiknek semmi se drága

A populizmus, az ígérgetés, hazudozás most az adóoldalon jelent meg. Különösen a kis pártoknak – az MDF-nek és az SZDSZ-nek – semmi sem drága, mivel nem kell félniük attól, hogy holnap az ő nyakukba varrják, hogy nem mondtak igazat – fogalmazott az egykori vezető SZDSZ-es, majd fideszes politikusból lett elemző.

Az MSZP mostanra lényegében kimondja, hogy nagyon nem lehet csökkenteni, és a Fidesz is sokkal óvatosabb – tette hozzá. Az adócsökkentésre ugyanis úgy lehet csak jelentős fedezetet találni, hogyha valakinek nagyon fáj. Sokan gondolják, hogy óriási a magyar állam, most ezzel vigyáznék. Ha szűken vesszük a közigazgatási kiadásokat, tehát csak a minisztériumokat nézzük, 6500-an dolgoznak a magyar minisztériumokban a csökkentések után összesen. Az összes minisztériumi kiadás azonos a három legnagyobb egyetemünkre költött pénzekkel – vélte Tölgyessy.

Fájna az adócsökkentés

A politikai elemző szerint nyilvánvaló, hogy igazán nagy megtakarítás akkor van, ha mondjuk nincs 13. havi nyugdíj. Jelentős megtakarítás volna például a tandíj vagy a családi pótlék adómentességének bevezetése. Teljesen egyértelmű, hogy igazán jelentős megtakarítás akkor érhető el, hogy ha az állam állampolgárok felé nyújtott szolgáltatásai csökkennek.

Beszéljünk őszintén – ez azt jelentené, hogy a bérből-fizetésből élőktől, a közalkalmazottaktól, a nyugdíjasoktól, azoktól, akik igénybe veszik a jóléti szolgáltatásokat, jövedelmet csoportosítanánk át – méghozzá nem keveset – a vállalkozói szféra felé. Ez tehát azt jelentené, hogy a vállalkozói szférának, illetőleg a magas keresetűeknek több lenne, mindenki másnak kevesebb – tette hozzá az egykori rendszerváltó politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik