Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra – elsősorban távhőtámogatásra – használnák fel – mondta a távirati iroda szerint Veres János pénteken. (A nemzetközi sajtó által használt elnevezés arra utal, hogy az adó Robin Hood módjára elvesz a gazdagoktól, s a “zsákmányt” szétosztja a szegények között).
Olaszországban élelem, nálunk távhő
Ha az ötlet megvalósul, akkor Magyarország az olasz példát követi majd. A La Repubblica című olasz lap szerint a bevezetni tervezett „Robin Hood-adóból” befolyó bevételek szociális célokat szolgálnának, például élelmiszerjegyeket kapnának a szegények, amelyekkel ellensúlyoznák a növekvő élelmiszerárak hatását. Az olasz „Robin Hood adó” az olajcégeket és a pénzügyi szféra cégeit sújtaná
A hasonló jellegű magyar adó az energetikával foglalkozó néhány száz cégre terjedne ki a pénzügyminiszter szerint, s mértékét úgy kellene megállapítani, hogy ne fogja vissza a beruházásokat, ne legyen árnövelő hatású, s ne torzítsa a piacot – mondta az MTI szerint Veress.
Ugyanakkor az olasz modelltől eltérően Magyarország nem az élelmiszerek, hanem elsősorban a távhő növekvő árát igyekezne ellensúlyozni. Az élelmiszerárak áfacsökkentéssel való kompenzálására Veres János nem lát lehetőséget, a kormány a jövedéki adó mérséklését célzó kérésére még a nyári szabadságok megkezdése előtt válaszra számít Brüsszelből – tudta meg az MTI.
A Mol tiltakozik
Semmi nem lesz azonban a kormányzat terveiből, ha a Molon múlik. A FigyelőNet kérdésére a cég sajtóosztálya a következő közleményt küldte: A magyar szabályozás az úgynevezett Robin Hood adó kérdésben már megelőzte az európai gyakorlatot: bányajáradék és extra bányajáradék címen a MOL már évek óta az európai átlag többszörösét fizeti a hazai gáztermelés után. Ez példátlan mind a nagyságrend tekintetében, mind a logikáját illetően is, hiszen árfüggő, vagyis az árak növekedésével automatikusan emelkedik a bányajáradék is, elvonva ezáltal a többletbevétel közel teljes mértékét.
A MOL által fizetett bányajáradék 2007-ben közel 100 milliárd forint volt, amelyből 66 milliárdot egyenesen a gázár kompenzációs kasszába kell befizetnünk. A MOL által fizetett bányajáradék-kulcs a legmagasabb Európában, mintegy tízszerese annak, mint amit pl. az OMV fizet Romániában a két és félszer nagyobb termelése után.
A benzin nem olcsóbbodik
Akadt már Magyarországon a Robin Hood-adóhoz hasonló elképzelés a bankadó formájában, amely komoly ellenállást váltott ki az érintettek körében, s működésbe hozta bankok lobbigépezetét.
Annyi biztos, hogy ha be is vezetik végül az új adónemet, az elektronikus média egyes híradásaival szemben természetesen az nem csökkentené a benzin árát, hiszen az adóból befolyt összegekkel nem a benzin adótartalmát csökkentenék, hanem szociális célokra fordítanák azt.