Üzleti tippek

Vonzó kultúra

admin
admin

2008. 05. 13. 12:00

A múzeumi tárlatok mellett a rendezvények szponzorációjára is egyre többet áldoz a hitelintézeti, valamint a telekommunikációs szektor.

Mivel a múzeumok szakértők szerint nem jutnak elegendő mértékű központi támogatáshoz, fontos szerepet játszanak az alternatív finanszírozási formák, közte a szponzoráció. Ennek ellenére csak a múzeumok egy része büszkélkedhet támogatókkal. A Magyar Nemzeti Galéria mögött 1995 óta a Pannon GSM áll, míg a Szépművészeti Múzeumot még az évezred első éveiben is csak a múzeum baráti köre által megszerzett, összeadott pénzek segítették. A Szépművészeti három éve létrehozta profitcentrumát, és azóta a legjobban szponzorált magyar kulturális intézménnyé vált. A debreceni Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ (Modem) sem panaszkodhat támogató hiányára, pedig alig több mint másfél éve nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Legek kiállítása

A Modemben július 6-ig látható Aba-Novák-tárlattal kapcsolatban a sajtó a „legek” kiállítását emlegeti, vagy egyszerűen „csak” szenzációsnak nevezi. A tárlat az ország legnagyobb egybefüggő, 1300 négyzetméter alapterületű művészeti kiállítóterében épült meg, ez minden idők legnagyobb összegre, 4,2 milliárd forintra biztosított hazai tárlata. Közel fél évszázada nem volt a művésznek életmű-kiállítása, és ennyi, a világ minden részéről összegyűjtött művet még soha nem láthatott együtt a közönség. A kiállítás építése negyvenmillióba került. „Sokat köszönhetünk a médiatámogatóinknak, hiszen a listaáron 102 millió forintos megjelenésünk nagy részét ők biztosították” – mondja Gulyás Gábor igazgató, aki szerint azért is szükségük volt főszponzorra és további támogatókra, mert a Barbár zseni című Aba-Novák kiállításra a belépőjegyek kifejezetten olcsó áron, 600 és 1700 forint között elérhetők.
Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy immár nemcsak az intézménynek, hanem egyes kiállításaiknak is vannak főszponzorai, így a július 27-ig megtekinthető, Mátyás király öröksége című emlékkiállítás mellé a CIB Bank állt ki.

Húzónevekkel

Baán László, a Szépművészeti főigazgatója szerint nagyon szerencsés és ritka helyzet, ha a szponzori támogatás eléri egy kiállítás költségének 20-25 százalékát. A mecenatúra az intézmény életében elenyésző, mindenki szponzor, üzleti megfontolásokkal. „Azt mondják, hogy a Szépművészeti húzónevekkel, jó kiállítási anyaggal nagy tömegeket vonzó időszaki kiállításokat szervez, ezért érdemes egyes tárlatokat vagy programokat támogatniuk. Vagyis annak a kulturális intézménynek vannak szponzorai, amelyik egyébként is jól működik” – magyarázza Baán László. Az intézmény profitcentruma a jegybevételen kívül mindennel foglalkozik, ami pénzt hozhat a konyhára: rendezvényértékesítéssel, a múzeum által működtetett bolttal és szponzori kapcsolattartással.
Egyes kiállításaik főszponzorai bankok, hitelintézmények. Köztük volt már az ING, az OTP, az MKB Bank, az UniCredit Bank, a Citibank, az Erste Bank, az FHB. Arról, hogy „meddig mennek el” a támogatók, vagyis mekkora a pénzbeli juttatások mértéke, senki sem nyilatkozik. Az egyik banki szakember szerint egy főszponzor manapság legalább tízmillió forintot utal át az általa támogatott kiállítás számlájára. Igaz, cserébe „a pénzintézet elvárja, hogy más bank ugyanazon a kiállításon szponzorként ne jelenjen meg” – hangsúlyozza Gondáné Fischer Zsófia, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója.

Elegancia, értékállóság

Tudta-e?

A Szépművészeti Múzeum Van Gogh-kiállítása kategóriájában a világ negyedik leglátogatottabb, valamennyi kategóriát összesítve pedig a világ tizenötödik leglátogatottabb tárlata volt 2007-ben.

A Raiffeisen Bank sokéves művészettámogatási tevékenységét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2006-ban A Kultúra Támogatásáért díjjal, a Summa Artium által szervezett második Mecénás Napi rendezvény pedig a Kortárs művészetért díjjal ismerte el.

Az „adomány” nem marad viszonzás nélkül. A Szépművészeti például komplex csomagot kínál támogatóinak, amely számtalan szponzorációs célt szolgálhat. A múzeumnak intenzív marketingkampányai vannak, így a kiállítások reklám- és nyomtatott anyagain megjelenő logó a televíziós spotok és a sajtóbeszámolók révén rengeteg emberhez eljutnak. A múzeum speciális tárlatvezetést kínál fel támogatóinak, amellyel azok VIP-ügyfeleiknek vagy éppen saját dolgozóiknak kedveskedhetnek. Szponzorai a múzeum valamelyik elegáns termében tartott rendezvényen láthatják vendégül üzleti partnereiket. Utóbbi azért is előnyös a támogatónak, mert partnereiben a művészetekhez kapcsolódóan olyan képzeteket – például elegancia, értékállóság – kelthet, amellyel szívesen társítja cégét.

A belső PR-nek is jó eszköze a múzeum szponzorálása, mert elmélyítheti a dolgozók lojalitását a munkáltatójuk iránt. Az MKB Bank például szeptemberben munkatársai gyermekeinek tart majd foglalkozást a múzeumban az egyiptomi kiállításhoz kapcsolódóan. „A Szépművészetivel nem új a kapcsolatunk” – meséli Szűcs Mónika, az MKB marketing- és kommunikációs igazgatója. A bank és a kulturális intézmény között 2006-ban indult az együttműködést a Múzeum + rendezvénysorozat keretében. Tavaly az MKB volt a főtámogatója az „…és akkor megérkeztek az inkák” című kiállításnak. Az idén pedig a főszponzora lesz a Szépművészeti első fotóművészeti tárlatának, amely Lélek és test címmel júniusban nyílik meg.
A Raiffeisen a művészeti irányvonalához – amely hangsúlyosan a kortárs magyar képzőművészetet jelenti – és szponzori stratégiájához illeszkedő művészi projekteket támogatja. Az idén a Modemben az Aba-Novák Vilmos életmű-kiállítást, a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület avantgárd magyar művészekről készülő kiadványát, az Erzsébet téri Kulturális Központban a Budapest PORTA című kiállítást támogatja, és tárgyalásokat folytat a szentendrei Ferenczy Múzeummal, valamint a budapesti Ludwig Múzeum bizonyos projektjeiről. „Az Aba-Novák-tárlat szponzori összege több millió forint, ezt a bank egy további kampánnyal és saját kommunikációs felületein folytatott kommunikációval egészít ki” – tájékoztat Gondáné Fischer Zsófia.

A legkisebb is számít

A kultúra támogatásában való részvétel nem tartozik a banki, vállalati alaptevékenységhez. Azonban ha egy hitelintézet vagy cég támogatja egy múzeum valamelyik kiállítását vagy programját, ezzel javítja arculatát, sőt közvetve üzleti eredményt is elkönyvelhet.

A Stella Artois a Szépművészeti Múzeum+ programjában a dzsesszszalont mutatja be. Ezt azért találták támogatásra érdemesnek, mert a csütörtök esti hosszú nyitva tartás miatt a márka célközönsége itt biztosan megtalálható. Szinte észrevétlenül fogadhatja be a reklámüzenetet, hiszen a szponzorálással a vállalat nem kereskedelmi szituációban szólította meg.

A UPC nemcsak pénzzel, hanem azzal is támogatja az Aba-Novák-rendezvényt, hogy szolgáltatásait egy évig ingyen adja a Modemnek. A cívisvárosban látható kiállítást azért segítik, mert a legnagyobb vidéki előfizetői számmal Debrecen dicsekedhet, továbbá a cégcsoport első, üzemelő kábelrendszere ebben a városban volt. „Annak ellenére, hogy multicég vagyunk, tevékenységünk helyhez kötött. Lokális szolgáltatásokat nyújtunk, ezért a helyi közösségek életében igyekszünk nemcsak a szolgáltatásainkkal, hanem más módon is jelen lenni. Ennek egyik útja, hogy a helyi közösségek számára fontos eseményeket vagy kiemelt rendezvényeket támogatunk” – indokolja Hagymásy András, a UPC kommunikációs igazgatója a Barbár zseni című tárlat támogatásáról szóló döntésüket.
Ma még ritka, mint a fehér holló, de előfordul, hogy egy kisvállalat is szponzorként lép fel. Igaz, az Illy kávét képviselő Espresso Kft. nem pénzzel, hanem kávéval, teával, a készítésükhöz szükséges hozzávalókkal támogatja az Aba-Novák-kiállítást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.