Száz angol font önerő és 45 font éves bérleti díj – mindössze ennyibe került 1759-ben Arthur Guinnessnek, hogy megkapja egy használaton kívüli sörfőzde lízingjogát Dublinban, pontosan kilencezer évre. Itt, az ír főváros St. James’s Gate elnevezésű részében kezdte a Guinness család ipari mennyiségben előállítani a mára világhírűvé vált sötétbíbor színű stoutot, amelynek receptjében látszólag nincs semmi boszorkányság. Nem kell hozzá más, csak némi ír földön termett és gondosan megpörkölt árpa, minőségi komló, csipetnyi élesztő és ami a legfontosabb: kristálytiszta víz a Wicklow-hegységből. Azonban ami ezután következik, azt egyszerű halandó csak találgathatja. A végeredmény viszont a mindig megbízható minőségű, krémes, lágy habbal betetőzött, jellegzetesen kesernyés Guinness.
Ahhoz, hogy a cégalapító kezdeti lelkesedésétől eljussunk a ma csak Írországban kétmilliárd eurós forgalmat bonyolító vállalatig, sok pint sörnek kellett lefolyni a világ sörkedvelőinek torkán. Az idők folyamán a Guinness eggyé vált Írországgal, James Joyce, a U2 és Pierce Brosnan mellett talán a leggyakrabban emlegetett ír „termék”. Emblémája egyben az ír nemzeti egység szimbóluma, az ősi hárfa, amely az ország címere is – igaz, a sör logójaként csak a hangszer tükörképét jegyeztethették be 1862-ben.
Tudta-e?
A Guinness öt legnagyobb piaca: Írország, Nagy-Britannia és az USA mellett Nigéria, valamint Kamerun.
A Guinnesshez a gyártási folyamat során nitrogén–szén-dioxid gázkeveréket adnak hozzá, amelyek habmolekulái sokkal kisebbek, mint a szénsavgázé. Ez eredményezi a krémszerű, tartós habkoronát.
Az eltelt évszázadok alatt az írek nemzeti italának receptje változatlan maradt, a márkaépítés és a marketing azonban a gyártási technológiákkal együtt fejlődött. Az 1930–40-es évektől a cég intenzív reklámkampányokkal hívja fel magára a figyelmet. A sokszor különféle állatokat is felvonultató hirdetésekben a hárfa mellett mind gyakrabban jelent meg a negyvenes években a társaság második jelképévé váló tukán. A széles körben megjelenő nyomtatott reklámokon méretes feliratok és frappáns szlogenek hirdették, milyen egészséges a Guinness, erre utal a leggyakrabban használt „Guinness is good for you” (a Guinness jó neked) jelmondat is. „A Guinness erősíti az izmokat, frissíti a fáradt idegeket, sőt, orvosilag igazolt, hogy hatékonyan segíti a felépülést influenza után” – ilyen és ehhez hasonló tartalmú hirdetések csábították a 20. század derekának polgárait a „fekete arany” fogyasztására.
A televíziós hirdetések térhódításával egyre kreatívabb reklámok végén tűnt fel a jól ismert szlogen, amely idővel (és a felelősségteljes alkoholfogyasztás előtérbe kerülésével) a „Good things come to those who wait” (kb. a türelem rózsát terem) jelmondatra változott. Ennek szellemében jelentek meg az évről évre díjak tömkelegét megnyerő, kis költségvetésűnek egyáltalán nem mondható spotok: a hullámlovas kifejezést szó szerint értő Surfer című reklámfilmet 2000-ben minden idők legjobb televíziós hirdetésének választotta a brit közönség, a „noitulovE” (fordítva olvasva: Evolution) pedig 2006-ban minden más reklámnál több díjat zsebelt be világszerte. És hogy a márkának mennyire nem számít a pénz, ha marketingről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavaly több mint tízmillió fontot (kb. 3,2 milliárd forint) áldozott az Argentínában forgatott Tipping spot című reklámfilmre.
A hamarosan negyed évezredes múltra visszatekintő sörfőzde minden jel szerint igyekszik hű maradni az alapító elképzeléseihez. Arthur Guinness viszonylag hamar felhagyott a stouttól eltérő típusú sörök gyártásával, akárcsak az ír gazdaság ínséges időit megérző cég későbbi vezetői, akik többször is megpróbálkoztak az ale-ek előállításával, de kudarcaik rendre visszaterelték őket a hagyományokhoz.
Habár már a 16. század óta palackoznak bizonyos söröket, a Guinness a csapolt változatra esküszik: csak 1988-ban jelent meg a piacon dobozos kiszereléssel, és mindössze kilenc évvel később az üveges változattal.
