Üzleti tippek

Több mint marketingfogás?

A „zöldinformatika” volt az idei Cebit talán leggyakoribb, a kínálattól szinte függetlenül, mindenütt felbukkanó szlogenje. De mitől zöld egy szerver vagy egy nyomtató?

A „zöld” az informatikusok nyelvén röviden azt jelenti: energiatakarékos. Bármilyen furcsa, a hardverek tervezői a mobileszközöket leszámítva sokáig nem törődtek az energiafogyasztással. Természetes volt, hogy a nagyobb teljesítmény nagyobb teljesítményfelvétellel jár.

Az energiafogyasztás csökkentésének problémájával a nem akkumulátorról működő eszközök területén a processzorfejlesztők találkoztak először. Az órajel növelése és a lapka méretének csökkenése megoldhatatlan feladat elé állította a tervezőket, mert még ha nem nőtt is, a hőtermelés egyre kisebb felületre koncentrálódott. Míg az 1999 végén megjelent Pentium 4 processzor architektúrájáról annak idején úgy vélekedtek az Intel szakemberei, hogy akár 10 GHz-es órajellel is működtethető lesz, a legmagasabb CPU-órajel azóta sem nőtt 4 GHz fölé.

A teljesítményt ezért több CPU-mag egy lapkára integrálásával lehetett növelni. Természetesen ezek is többet fogyasztanak, de nagyobb felületük révén könnyebb a hűtésük. A nagy teljesítményű szerverek több processzorral működnek, a CPU-k hőtermelésének a csökkenésével kisebb teljesítményű tápegységekre és ventilátorokra van szükség, alacsonyabb lesz a konfiguráció ára.

Nyolcvan százalék

Az energiafogyasztás csökkenése így kezdetben csak kellemes mellékhatás volt. A kőolaj rendkívüli áremelkedése azonban, amit a többi energiahordozó is követett, egyre fontosabbá tette ezt a „mellékhatást”. A marketingesek pedig gyorsan rájöttek, hogy a nagyjából azonos műszaki színvonalú és árú eszközök közül a kisebb energiafogyasztású, azaz környezetbarátabb termékekre az energia árának növekedésével könnyebb ráirányítani a vásárlók figyelmét.

A szerverek után az asztali PC-k következtek, amelyek ugyan kevesebbet fogyasztanak, de sokkal több működik belőlük a cégeknél, gyakorlatilag teljes munkaidőben. A nagy PC-gyártók dolgozták ki a 80 százalékos PC-tápegységek minősítését, nem utolsósorban azért, hogy ezzel is megkülönböztessék magukat a „névtelen” gyártóktól.

Ezek a tápok legalább 80 százalékos hatásfokúak, azaz a hálózatból felvett energiának maximum 20 százalékát „melegíthetik el”. A Lenovo nemrég jelent meg azzal az asztali géppel, amely nem fogyaszt többet egy átlagos noteszgépnél, így nincs szüksége hűtőventilátorra.

Takarékos készenlét

Az alacsony energiafogyasztású, ventilátor nélküli típusok megjelentek a hálózati eszközök között is. Mivel nem tartalmaznak mozgó alkatrészt, a többi eszközhöz képest az energiafogyasztásuk egyébként sem magas, de többnyire a nap 24 órájában, folyamatosan működnek, így élettartamuk során sok energiát takaríthatnak meg.

Egy átlagos irodában a legnagyobb a teljesítményigénye a lézernyomtatónak vagy a lézeralapú multifunkciósnak van, nyomtatás illetve másolás közben 200–300 watt is lehet. Ez egyelőre lényegesen nem csökkenthető, mert a tonerfestéket forró henger rögzíti („égeti”) a papírra. A nyomtatók azonban idejük jó részét tétlenül töltik, és a készenléti állapot energiafogyasztása már igencsak függ a konstrukciótól.

Magyarok A Cebiten

Bár a kiállítók száma alacsonyabb volt a tavalyinál (két nagy pavilon is zárva volt a tavalyi kiállításhoz képest), a Cebit 5845 kiállítójával és 495 ezer látogatójával még mindig a legnagyobb informatikai rendezvény, ahol jól lemérhető az egyes szegmensek súlya és az, miben látnak piaci lehetőséget a gyártók a közeljövőben. Idén 10 magyar cég vett részt önállóan a kiállításon, négy a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési ügynökség (ITDH) standján szerepelt, a Miskolci Informatikai Klaszter pedig az Észak-magyarországi Régióból 25 vállalkozásnak kínált bemutatkozási lehetőséget.

A felhasználón múlik

A műszaki adatok között tehát érdemes az eszköz energiafogyasztására is figyelni, illetve ennek alapján is összevetni a szóba jöhető típusokat. A gyártók számára a „green-IT” ma főként marketingszólam, amellyel megkülönböztethetik magukat a versenytársaktól. Technológiai céllá csak akkor válik, ha a felhasználók valóban előnyben részesítik az energiatakarékos eszközöket.

Néhány éve, amikor a használt termékek újrafeldogozási költségeire hivatkozva vetettek ki termékdíjat az informatikai eszközökre, néhány gyártó látványos ígéreteket tett, olyan új eszközöket terveznek és gyártanak majd, amelyek kevesebb és könnyebben újrafeldolgozható alkatrészből állnak, vagy maguk is újrafeldolgozott anyagból készülnek. Mivel azonban a felhasználók tetszését nem nyerték el az egyszerűbb megjelenésű eszközök, ráadásul ezek után is éppúgy fizetni kellett a termékdíjat, a gyártók hamar visszatértek a megszokott dizájnversenyhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik