Üzleti tippek

Munkateszttel ritkítanák a segélyezetteket

Nem kaphat rendszeres szociális segélyt, aki nem végez negyedévente legalább 15 napig közhasznú munkát, illetve az sem, akiről kiderül, feketén dolgozik – ismertette a kormányzat elképzeléseit Simon Gábor államtitkár az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén. A szakszervezetek szerint az "Út a munkához" program nem vezet munkához.

A rendszeres szociális segély megállapításának egyik feltétele lesz a legalább 15 napnyi közhasznú munkavégzés, vagy ilyen időtartamú képzésben való részvétel – mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára Az “Út a munkához” programról szólva.

Ez alatt a 15 nap alatt eldönthető az illető személy munkavállalási készsége, ezért egyes szakmai körökben ezt a munkavégzési kötelezettséget munkatesztnek nevezik.

Szigorúbb feltételek

A rendszeres szociális segélyben részesülőknek ezt követően negyedévente legalább ugyancsak 15 napnyi közfoglalkoztatásban kell majd részt venni rotációs alapon, ez évente tehát 60 napot jelent.

Azt szeretnék elérni, hogy a családok ne elsősorban a segélyre rendezkedjenek be, hanem minél többen vállaljanak közfoglalkoztatásban való részvételt, mert ez lehetőséget ad arra is, hogy többen helyezkedhessenek el tartós munkakörökben – mondta az államtitkár. A segélyezésből kizárnák azokat is, akiket feketemunkán kapnak.

Út a semmibe

A legnagyobb baj a programmal, hogy ez az út nem a munkához vezet – mondta a FigyelőNet kérdésére Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.

Az elnök szerint két eset lehetséges: 15 naponként váltják egymást a munkavállalók a közmunka álláshelyeken, avagy eltöltenek így hosszabb időszakot, ám így nem jut mindenkinek majd közmunka, még akkor sem, ha a tervek szerint jelentős többletforrásokat biztosítanak a közmunkára. Egy tipikus mai zsákfaluban például, ahol semmilyen munkalehetőség nincs elérhető távolságban, a közmunka lehetősége kifejezetten kiváltságnak számít.

A szakszervezeti vezető azt sem helyesli, hogy a feketemunkán értet kizárnák a segélyezésből, hiszen a munka nélkül lévő többsége annyira kiszolgáltatott helyzetben van, hogy nincs valódi választási lehetősége. Pataky Péter szerint arról sem kellene megfeledkezni, hogy a segély megvonása nemcsak az érintett egyes emberek, hanem egész családok, gyermekek megélhetését is ellehetetlenítheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik