Üzleti tippek

Csak kóstolgatják a netet politikusaink

Lassan bár, de megjelent a magyar politika is a neten, ugyanakkor a hazai kampánystratégák még mindig nem ismerték fel az internet adta lehetőségeket. A szakértő szerint a magyar politikai hirdetésekből hiányzik az internetes megjelenés lényege: rávenni az olvasót, hogy megnézze a reklámot. Külföldön dübörögnek a kampányok.

Az SZDSZ és a Fidesz is szabadjára engedte már az interneten a március 9-i népszavazással kapcsolatos kampányfilmjeit. Emellett az ellenzéki párt a MyVip nevű közösségi oldalon indított pályázatot „Így kormányoztok ti” címmel, míg a szabad demokraták az elnökválasztási mizériájukba is belevették az iWiWet.

A releváns pártok, illetve azok vezetői rendelkeznek saját honlappal, amelyen internetes hírlevél-szolgáltatást nyújtanak, fórumokat, szavazásokat indítanak, valamint az egyes akciókat is külön honlappal, hirdetésekkel népszerűsítik.

Ismerkednek a világhálóval (Fotó: MTI)

Ismerkednek a világhálóval (Fotó: MTI)

A pártok internetes megjelenésével kapcsolatban Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője a FigyelőNet megkeresésére elmondta, a nagy pártok láthatóan folyamatosan fejlesztik internetes oldalukat, és igyekeznek lépést tartani egymással az új eszközök használatában.

Gyurcsány Ferenc blogja fontos közvetítő eszközévé vált a miniszterelnök mondanivalójának, Orbán Viktor honlapján elindított OV TV pedig a Fidesz elnökének biztosít személyesebb online megszólalást.

Többet, mint korábban

“A pártok igyekeznek alkalmazkodni a technikai fejlődéshez, 2006-ban már többet használták az internetet, mint 4 évvel korábban, de a jól bevált kommunikációs technikák mellett továbbra is háttérben maradt az új média” – jegyezte meg a politológus.

Mivel az internet alapvetően olcsó kommunikációs eszköz (nincs például nyomdaköltség), nagy mennyiségű adatot lehet általa közvetítetni, az elektronikus levél, hirdetés révén a pártok gyorsan elérhetik a választókat, széles körű, és személyre szabott kommunikációt folytathatnak a szimpatizánsokkal, így érdemes használniuk.

Az azonban nem mindegy, hogyan élnek az új eszközökkel a politikai szereplők, a sajtóközlemények feltöltésén túl a pártok honlapjukat a belső hálózati kommunikáció, és a támogatók online interakciójának terepeként működtethetik. A pártsite-ok arra is törekednek, hogy ne csak magukról, de a világ eseményeiről is informálják a választókat, azaz az ő tálalásukban olvassuk a híreket.

Szomszéd Orsolya szerint az internet használata bizonyára még nagyobb szerepet kap majd a pártok következő választási kampányában, de a szavazatszerzést, a bizonytalanok meggyőzését illetően a mindenki számára hozzáférhető médiumok segítségével, hagyományos kampánytechnikák bevetésével lehetnek leginkább sikeresek a pártok. A magyarországi internetellátottság mértéke ugyanis nemzetközi összehasonlításban még mindig alacsony.

Nem jöttek rá

Internetes megjelenés nélkül ma már nem lehet sikeres médiakampányt folytatni, ám igazi jelentőségére még mindig nem jött rá a politika Fabricius Gábor szerint. A Republic Reklámügynökség kreatívigazgatója a FigyelőNetnek elmondta: az internetes kampány egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, a kérdés, hogyan tudnak nem konvencionális megjelenést kitalálni.

Itt ugyanis – mint fogalmazott a szakértő – az embereket rá kell venni arra, hogy nézzék meg a reklámot. Fabricius szerint például Gyurcsány Ferenc tánca nagyon jó vírusmarketing-ötlet volt, de azt is jónak tartja, hogy Orbán Viktor beszédei a Fidesz honlapján visszakereshetők. Úgy véli, a pártok közül jelenleg a Fidesz és az SZDSZ használja ki a legjobban a világháló lehetőségeit.

Nincs ötlet

A népszavazással kapcsolatban a kreatívszakember elmondta: egyelőre nem lát kiemelkedő netes ötletet, a liberálisok agymosásos gegje hatásos, de a televízióban ugyanolyan érdekes, mint a neten. Követendő példaként említette az amerikai Demokrata Párt megjelenését a MySpace-en, ahol egy talk show-t csináltak.

Fabricius Gábor szerint a politika – és a hirdetői piac – sem mérte még fel az internet jelentőségét, pedig hazánkban jelenleg hárommillió ember használja a világhálót, mindenkinek a környezetében van internet, azaz egy jól megcsinált kampány a magyar társadalom egészét lefedi. „Az interneten keresztül ma Magyarországon a gondolkodó és környezetformáló emberek száz százaléka elérhető” – fogalmazott a szakértő.

Nem olvassák

Varga Károly, a Medián Webaudit projektigazgatója elmondta, a február 4-e és 17-e közötti cikkek látogatóinak számát figyelembe véve a kampánnyal kapcsolatosan egyetlen cikk került be a top10 közé, az is Török Gábor elemzése a várható kampányról.

A kampány történéseivel kapcsolatos hírek, cikkek még a 20 ezres olvasói számot sem érték el. Ennél valamivel többen olvasták a vasutassztrájk híreit, de ezek között sem volt olyan, amelyet többen olvastak volna, mint 25 ezren. A toplistába nem tudtak bekerülni az USA-előválasztás, a Fradi eladása, vagy a Zuschlag-vallomás hírei sem.

Varga hozzátette, hogy a közéleti hírek olvasótábora nagyobbrészt férfi, döntően 24-44 éves. A hazai internetezők közel harmadát kitevő 24 év alatti fiatalok kifejezetten mérsékelt érdeklődést mutatnak a politika és a közélet hírei iránt, holott a népszavazás egyik fő kérdése, a tandíj elsősorban őket érinti.

Pénzt is gyűjtenek a hálón

Az internetet a nemzetközi politikában is egyre aktívabban használják a kampányolás eszközeként. A brit kormányfő megszólalásai és üzenetei rendszeresen nyomon követhetőek a You Tube erre létrehozott egyik aloldalán, ahol a felhasználók akár szavazhatnak vagy kérdezhetnek is Gordon Browntól.

Az Egyesült Államokban a választási kampány elengedhetetlen részévé vált az internet. A demokraták a MySpace közösségi oldalon rendeztek internetes talk show-t, de a televízió által közvetített jelöltvitákon is a You Tube-on keresztül feltett kérdésekre válaszoltak a politikusok.

A közösségi oldalak a kampánypénzek összegyűjtésénél is nagy szerepet játszanak. A rekordot az egyébként másodvonalas republikánus jelölt, Ron Paul tartja, ő kapott a legnagyobb összeget az interneten keresztül egy nap leforgása alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik