Üzleti tippek

VW Passat BlueMotion

A Volkswagen mérnökei egyszerűen elgondolkodtak, mivel csökkenthető tovább az autó fogyasztása. Az eredmény a BlueMotion-széria.

A Frankfurti Autószalonon lépni nem lehetett úgy, hogy ne ütközzön az ember elképesztően keveset fogyasztó vagy legalábbis azt ígérő autókba. Hirtelen fontos lett takarékos, de még inkább megkülönböztethetően keveset fogyasztó autót gyártani. Van EcoFlex programja az Opelnek, Eco néven gyárt takarékos és tiszta dízeleket a Renault, kevésbé környezetszennyező dízelmotorokkal kísérletezik a Mercedes, és hatékonyan osztja be kőkemény teljesítményét a BMW.

A Volkswagen pedig BlueMotion dízelprogramot hirdetett. BlueMotionből lesz Golf, van Polo és persze Passat is, amit vezettünk. Azért kék, mert a víz és a levegő, a legfontosabb környezeti elemeink színe a kék. És a Volkswagené is. A Motion pedig az előremutató gondolkodást, cselekvést jelzi.
A BlueMotion-széria a hagyományos technikából indul ki, nem szív elektromos áramot, nem pufog ki vizet, egyszerű gázolajjal megy. De odafigyeltek, hogy kevesebb gázolajra legyen szüksége, ami elégve kevesebb káros anyagot eredményez. Ezért kevésbé szennyezi levegőt, jobban hagy élni.

Mitől BlueMotion?

Egyszerű eszköztárral készített jól hangzóan keveset fogyasztó dízeleket a Volkswagen. Alacsonyabb alapjárattal, kedvezőbb légellenállással, csökkentett gördülési ellenállású gumikkal (bennük megemelt légnyomással) és hosszabb váltóáttételekkel lett takarékosabb a Passat.

Vagyis csupa mérnöki tényező, amihez nem kellett a világot megváltani, alternatív üzemanyagot feltalálni. Egyszerűen el kellett gondolkodni, mivel csökkenthető tovább az autó fogyasztása, ha most éppen nem a maximális teljesítmény a cél.
És nem mellesleg a Passat BlueMotion részecskeszűrőt is kapott. Így a kisebb a fogyasztás mellett a koromrészecskék sem távoznak a kipufogóból.

Mennyit fogyaszt?

Nem megy rosszul a Passat BlueMotion. A többség a 170 lóerős dízelmotort választja, amióta van olyan is a Passatból. Pedig a 105 lóerő untig elég, ha kimondva nem is tűnik soknak. Vezettük autópályán, használtuk városban. Mentünk vele gyorsan, haladtunk komótosan. Ezzel a dízellel így is, úgy is jó volt.

Hogy pontosan mennyi az annyi? 6,4 liter. Közel 800 kilométer alatt, amiből 400–500 volt autópálya, a többire városi kilométer jutott. A Passat BlueMotionnek nincs miért szégyenkeznie. A gyár által ígért 5,1 literes fogyasztásnak ugyan a közelében sem jártunk, viszont a körülmények sem voltak olyanok, mint amit a gyári mérnökök képesek produkálni a 15 perces fogyasztásmérésen.

Venne-e?

A Passat BlueMotion listaáron 6,3 millió, egész jól felszerelt, keveset fogyaszt. Ára 100 ezer forinttal magasabb, mint egy azonos felszereltségű, de valamivel többet fogyasztó, egyszerű 1,9 dízel Passaté. Megéri a felárat.

Vezess.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik