Áttörést jelenthet a már az 50-es évek óta különböző területeken sikerrel használt szemkamera mobil változatának alkalmazása a BTL-területeken: az eszköz szélesebb körű „bevetése” ugyanis előrelépést hozhat a kommunikációs üzenetek lakossági észlelését firtatók számára, különösen, ami az objektív adatokat illeti.
Áttörést hozhat
Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a felmérés körülményeiről elmondta, a szemkamera egy olyan eszköz, amelyet már régebb óta alkalmaznak az orvosi kutatásokban, munkapszichológiában, piackutatásban és több más területen – sokáig helyhez kötötten. Napjainkban azonban már mobil készüléket alkalmaznak, így a GfK Hungária is. Mint kiderült, másfél éve számos területen végeztek felméréseket, így például vizsgálták a vásárlói magatartást, honlapot elemeztek, és végeztek megfigyeléseket az Állami Autópálya-kezelő Zrt. megbízásából is. Az ügyvezető szerint a jelenlegi reklámpiaci téma felvetésének aktualitását leginkább az adja, hogy manapság soha nem látott mennyiségű inger éri a fogyasztókat a nem hagyományos reklámeszközök felől is. Ráadásul az ebben az évben tapasztalható kiskereskedelmi recesszió miatt a gazdasági szereplők igyekeznek új, még ki nem próbált vagy kevéssé ismert eszközöket beépíteni a médiamixbe, ezek hatékonyságát azonban csak szubjektíven lehet megítélni, hiszen nincsenek megbízható objektív mérési módszerek. Ebben hozhat változást a szemkamera alkalmazása, mivel használatát az alanyok akaratukkal képtelenek befolyásolni.
Éleslátók
A GfK Hungária videóalapú szemkamerát használ. Egy infravörös kamera a jobb szemre fókuszál, rögzíti a mozgásait, miközben a néző valamilyen stimulusanyagot tekint meg. A sugarak, amelyek által az eszköz meghatározza a pupilla pozícióját, az emberi szem által nem láthatók, így nem zavarják a tesztalanyt. Egy látványkamera is része a speciális szemüvegnek, ez az interjúalany látómezejét rögzíti. A kutató számítógép segítségével feldolgozza az adatokat, s a tesztalanyra való rövid kalibrálási procedúra után egy szoftver segítségével meghatározható az éleslátás pontos területe. Ez a program egyesíti is a két jelet, így a folyamat végső kimenete egy video, amely azt mutatja, hogy az alany „mit láthatott”, ezen belül bejelölve az, amit ténylegesen megnézett a látómezejébe eső dolgokból.
Eredményekre várva
Az eszközzel végzett kutatás eredményeiről a GfK a Direkt Marketing Szövetség hamarosan megrendezendő konferenciáján számol be. Kozák Ákos a szövetség felkéréséről elmondta, a cél az volt, hogy kiderüljön: egy átlagos budapesti lakos egy nap alatt hány kommunikációs üzenettel találkozik, ezek közül mennyi releváns, mennyit követ valamilyen akció és mennyire emlékszik a nap végén. Azt is figyelték, hogy az átlagos fővárosi lakosok napi kommunikációs üzeneteinek milyen a terheltsége, ATL- vagy BTL-túlsúly jellemzi-e, milyen útvonalat jár be az alany, milyen a napi tevékenységi köre, milyen médiatalálkozásai vannak. A kutatás alatt hat különböző demográfiai tulajdonságú személyt megfigyeltek meg, vagyis a csoportban voltak férfiak, nők, idősek, fiatalok, egyedülállók és családosak. A felmérést szeptemberben egy héten keresztül végezték, majd az adatokat kutatói és pszichológiai szempontból értelmezték és értékelték. Ennek eredményét hallhatják, láthatják a konferencia résztvevői, s eldönthetik, hasznos-e alkalmazni ezt az újszerű, biotikus eszközt a BTL különböző területein, megalapozva hazánkban is az ágazati, iparági mérések objektivitását.
JD Vance biztos Orbán győzelmében, de bárki lesz Magyarország miniszterelnöke, az USA együttműködik vele
Az amerikai alelnök magyarországi látogatásának minden apró részletéről beszámolunk a 24.hu élő közvetítésében.
