Üzleti tippek

Adózók és adóellenőrök trükkjei

A vállalkozások leggyakrabban elkövetett „antiadózási” praktikái közül a nyugtaadással kapcsolatos hiányosságokat, valamint a fiktív számlák könyvelésbe vonását érdemes kiemelni. A könyvelésbe vett tételekkel körültekintően kell bánni, mert a véletlen tévedésekért is drága árat fizethetünk, mondjuk egy jégkrémért százezer forintot…

A nyugtaadással kapcsolatos kötelezettségek megsértése három módon követhető el: a bizonylatot nem állítja ki az eladó, kiállítja, de nem adja át a vevőnek, vagy nem a tényleges ellenértékről szól a bizonylat – mondta el Bakonyi Ágnes, az adóhatóság szóvivője.

Nincs kegyelem

A nemrégiben meghirdetett „nulla tolerancia” program jegyében a szankciók minden esetben a törvény által lehetővé tett legsúlyosabbak.

A vállalkozás már első ízben is a maximális, kétszázezer forint bírságot fizeti ki. Ha egy éven belül másodszor is számla, illetve nyugta nélkül árusít, akkor a maximális mulasztási bírság mellett 12 napra bezárják az üzletet, harmadik alkalommal az üzletbezárás időtartama 30 nap, majd a továbbiakban 60 nap.

Abban az esetben is, ha nem a vállalkozó, hanem valamelyik alkalmazottja, családtagja vagy ismerőse mulasztotta el a nyugtaadási kötelezettséget, a felelősség a vállalkozót terheli.

Nyugtával dicsérd

Az alább leírt esetek könyvelők beszámolóiból származnak, akik elmondták, hogy bár az adóhivatal ellenőrei nem emberevők, ám a kreativitásuknak köszönhetően könnyű az ellenőrzésen elcsúszni.

Az egyik üdülőövezet büféjébe egy pár fős társasággal érkező egyetemista korú férfi is betért, és angolul kért egy pohár kólát. Miután nem kapta meg a nyugtát, már magyarul szólalt meg. Majd igazolta magát és büntetett.

Egy alföldi kertészeti termesztőtelepen sem járt jobban az a kertész, aki telepén épp az árvácskákat öntözte. Az inkognitóban érkező ellenőrök kértek egy virágot nyolcvan forintért, amit a csupa sáros kertész egyszerűen zsebre tett, hiszen a közelében se nyugta, se számlatömb, csak a locsolótömlő. A büntetés itt sem maradt el.

Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője az esetekre reagálva annyit mondott: minden nyugtaadási ellenőrzésnél az ellenőröknek életszerű viselkedést és köztisztviselőhöz méltó magatartást kell tanúsítaniuk.

Jégkrémen csúszott el

Bár nem a nyugtaadást mulasztották el, tanulságos a fővárosi építőipari vállalkozó esete is, aki egy nagy barkácsáruházban vásárolt pár százezer forint értékben.

A vállalkozó a hosszú sor miatt úgy döntött, hogy eszik egy jégkrémet, ami a pénztár melletti hűtőben volt. A számlára rákerült az építőipari anyagok mellett a jégkrém ára is, amit a könyvelő nem vett észre. Mivel így a jégkrém is költségként lett elszámolva, jött a 100 ezer forintos büntetés.

—-Eco-fiction—-

Az adóhatóság szóvivője szerint a nyugtaadás elmulasztása mellett a fiktív számlák elkönyvelése a leggyakoribb adózói visszaélés.

„A kisebb és közepes méretű vállalkozások körében gyakoribb az adótörvényekkel történő visszaélés, egyes esetekben az is megállapítható, hogy kifejezetten ilyen célra hoznak létre és működtetnek vállalkozásokat. Ebben a körben gyakori, hogy olyan feladatokra vállalkoznak, amelyekhez szükséges feltételekkel egyáltalán nem rendelkeznek, mert a társaságnak sem eszköze, sem alkalmazottja nincs” – mondta Bakonyi Ágnes.

Megbüntetik és feljelentik

„Ha felmerül a gyanú, hogy egy számla mögött nincs valós gazdasági esemény, akkor az adóhivatal a vizsgálatot mind a két (számlát kibocsátó és a számlát befogadó) adózóra is kiterjeszti. Tekintettel arra, hogy a számla befogadója rendel vagy vásárol a szállítótól, nem képzelhető el, illetve nem életszerű, hogy azon gazdasági eseményről (amely akár megtörtént, akár nem) ne legyen valós ismerete, amelyről – adott esetben nagy összegű – számlát fogad be, és annak ellenértékét pedig a könyvelése dokumentumai szerint meg is fizeti” – nyilatkozta az APEH szóvivője.

Fiktív ügyletek esetén az adótörvényekben meghatározott szankciók maximális mértékére számíthat az ellenőrzött adóalany és büntetőfeljelentés is indul ellene – hangsúlyozta Bakonyi Ágnes.

Ellenőrizni a partnert

Fiktív számla azonban véletlenül is kerülhet a könyvelésbe, persze ez a ritkább eset. Nem egyszer megtörténik, hogy a fővállalkozótól rendelt munkát végül egy alvállalkozó végzi el, s számlázza ki, s a bizonylat bekerül a könyvelésbe. Ebből akkor kerekedhet igazán nagy baj, ha az alvállalkozó brigád feje „szerezte” a számlakönyvét. Azaz olyan tömböt használ, amelyről már valahol jegyzőkönyvet vettek föl, hogy „elveszett”. Így azután a vállalkozás könyvelésébe olyan számla kerül, amelyen hamis kibocsátói adatok szerepelnek, bár valós gazdasági esemény áll a számla mögött.

Az APEH szóvivője szerint a partnerével kapcsolatos nyilvános cégadatokról saját gazdasági érdeke miatt is célszerű meggyőződnie a számla befogadójának, valamint az adóhatóságtól is szerezhet információkat, továbbá magától a szállítótól is kérhet referenciákat, különböző – a törvényes működést alátámasztó – dokumentumokat, igazolásokat. Ugyancsak a vállalkozás érdeke, hogy meggyőződjön a teljesítésről befogadott számla tartalmi helyességéről, mielőtt az átutalás megtörténne.


A legegyszerűbb trükk

Nem kell fiktív számlákkal eltüntetnie bevételét az adóhatóság elől annak, akinek még bejelentett vállalkozása sincs. Olyan „vállalkozóval” is beszéltünk, aki papíron közel tíz éve munkanélküli, és a helyi önkormányzattól havonta felveszi a neki „járó” szociális segélyt. Eközben jól menő, de hivatalosan nem is létező vállalkozást üzemeltet, egy üdülőváros éttermeinek többségét ő látja el zöldségekkel, gyümölcsökkel, savanyúságokkal. Ezeket a nagybani piacon szerzi be, majd a rendeléseknek megfelelően teríti a városban. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem váltja ki a vállalkozói igazolványát, hiszen a bolt olyan jól megy, hogy az ezzel járó közterhek kifizetése nem okozna neki problémát, azt a választ kaptuk, hogy abból csak gondja származna, ha bekerülne a rendszerbe. Így viszont nem kell semmilyen ellenőrzéstől tartania. Mihelyt legalizálná az ügyeit, egy sor higiéniás, számviteli és egyéb szabállyal találná szembe magát, amelyekkel így nem kell törődnie.


Adózók és adóellenőrök trükkjei 1

Adózók és adóellenőrök trükkjei 2










Ajánlott videó

Olvasói sztorik