Üzleti tippek

Külön osztály foglalkozik a panaszos pályázókkal

admin

2007. 08. 06. 10:58

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai szerint áprilisban – a 2007-ben kiírt pályázatok első döntéseinek kihirdetésekor – még csak 5-6, májusban már 50-60, júniusban ugyancsak 50-60 panasz érkezett az ügynökség jogi főosztályára.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül 2007. január elseje óta önálló részleg foglalkozik az uniós pályázatokkal kapcsolatos panaszok kivizsgálásával.

Puskás Imre, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jogi, igazgatási és koordinációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az új intézményrendszerről szóló kormányrendelet szerint panaszt az elbírált pályázat elutasítása, csökkentett összegű támogatása, illetve egyéb pluszfeltétel előírása esetén adhat be a projektgazda.

A főosztályvezető emléketetett arra, hogy korábban is lehetett panaszt tenni a pályázatokkal kapcsolatban, de azokra programonként eltérő eljárást alkalmaztak, a január elseje óta érvényes eljárás szerint egységes jogi gyakorlatot követnek.


Csak írásban

A főosztályvezető elmondta, hogy panaszt minden formában fogadnak, de az ügyintézés elindítása írásbeliséghez kötött. Az ügyintézésére a panasz beérkezésének időpontjától 30 nap áll az ügynökség rendelkezésére, amely további 30 nappal meghosszabbítható.

A panaszügyintézés kétfokú: első fokon – attól függően, hogy a pályáztatás első vagy második szakaszának döntésére irányul a panasz – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség illetékes irányító hatóságának, illetve a jogi, igazgatási és koordinációs főosztályának vezetője dönt. Az elsőfokú döntés ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket az NFÜ jogi főosztálya, illetve az önkormányzati és területfejlesztési miniszter bírálja el.

Puskás Imre elmondta: a beérkezett panaszok alkalmasak arra, hogy a pályázati rendszer hibáira rámutassanak, indokolt esetben a pályázati feltételek módosítása is elképzelhető.


Korai felfüggesztés, szoftverhiba

Kiss Éva, a NFÜ jogi, igazgatási és koordináció főosztályának jogi referense elmondta, hogy májusban többnyire a Társadalmi Megújulási Operatív Program (TÁMOP) pályázatának korai felfüggesztésével kapcsolatban érkeztek panaszok. A júniusi panaszok egy része informatikai problémát vetett fel, az interneten beadott pályázatok azonosítója a nyomatott példányon szoftverhiba miatt nem jelent meg. Ezt a hibát az ügynökség azóta korrigálta, az időben panaszt benyújtó projektgazdák pályázatai pedig befogadásra kerültek.

Kiss Éva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési pályázatokra beadott panaszok jelentős része a rendezetlen munkaügyi viszonyra vonatkozott. Tisztázandó kérdés, hogy a két évre visszamenő rendezett munkaügyi viszonyra vonatkozó előírás esetében a két évet a döntés megszületésétől vagy a pályázat beadásától kell számítani.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.