Üzleti tippek

Kereszty megválik a TV2-től

admin
admin

2007. 07. 18. 12:14

A TV2 új tulajdonosa magához édesgette az SBS-csoport legtehetségesebbnek tartott vezetőjét, így Kereszty Gábor ezentúl a ProSiebenSat1 alelnöke lesz.

A TV2-t tulajdonló ProSiebenSat1-csoport tartalomfejlesztésért felelős alelnökeként folytatja pályafutását Kereszty Gábor, aki öt éven át volt az MTM-SBS Zrt. (vagyis a TV2) vezérigazgatója. A kereskedelmi csatorna élére 2007. augusztus 1-jei hatállyal Várdy Zoltánt nevezték ki, aki jelenleg a TV2 kereskedelmi igazgatója és a ProSiebenSat.1-csoport értékesítési alelnöke.


A TV2 alig egy hónapja cserélt gazdát, amikor a svéd SBS-csoportot megvásárolta (Ahogy arról már a szerződés aláírása előtt beszámoltunk) a hosszú nevű német ProSiebenSat1. Utóbbi cég egy amerikai befektetési alap, a Permira tulajdonában van, így előfordulhat, hogy az egyre hatalmasabbra hízó cég előbb-utóbb gazdát cserél. A június 27-én aláírt felvásárlás alkalmával az új tulajdonosok a szinergiák kihasználásával indokolták, hogy miért nő az új cégnek nagyban a nyeresége. A német cégnél jóval nagyobb jövedelmezőséget tudott felmutatni az SBS, elsősorban a nemzetközi szinten is sikeresnek számító TV2 eredményei miatt. (A jelentős, mintegy hétmilliárdos eredménye elsődleges oka állítólag az az új – Várdy által kidolgozott – értékesítési rendszer, amely alacsonyabb nézőszámnál is tisztes bevételt garantált a cégnek.

Kereszty Gábor öt évig vezette a kereskedelmi csatornát, és ennek keretében levezényelte a ma látható TV2 arculat- és műsorstruktúra-váltását. Az elmúlt öt év alatt a TV2 üzemi eredménye 400 millióról több mint 7 milliárd forintra emelkedett. Kereszty Gábor a jövőben új, nemzetközi szinten meghatározó szerepkörben folytatja munkáját a cégcsoporton belül: 2007. október 1-jétől a ProSiebenSat1-csoport tartalomfejlesztésért felelős alelnöke lesz – tudatta lapunkkal a társaság. Feladata, hogy a 8 európai országban működő több mint 18 tévéadó egyéni formátumokat fejlesszen ki a jövőben.

„Remélem, hogy azok a formátumok, amelyekkel előrukkolunk majd, Amerikától Ausztráliáig, Közép-Európától Nagy-Britanniáig nézett és szeretett tévéműsorok lesznek. Célom, és ebben a tulajdonosok is támogatnak, hogy ebbe a kreatív munkába minél több magyar szakembert is bevonjak, és használjam azt a produkciós bázist, ami létrejött Magyarországon, és ami verhetetlenül versenyképes a világpiacon – mondta Kereszty Gábor.

„Számunkra az egyik legfontosabb stratégiai pillér a tartalomfejlesztés. Lenyűgözött az a szakmai hitelesség és profizmus, amit Magyarországon láttam legutóbbi látogatásom során. Nagyon bízom Kereszty Gáborban” – mondta Guillaume de Posch, a ProSiebenSat1-csoport vezérigazgatója.

Várdy Zoltán 2002 óta töltötte be a TV2 kereskedelmi igazgatói posztját. Nevéhez kötődik a csatorna nemrég továbbfejlesztett értékesítési rendszere (DSI), a TV2 integrált marketingmegoldásokat kínáló kereskedelmi márkája, a Brand Care bevezetése, valamint a szpotreklámon kívüli bevételforrások és a digitális hirdetési lehetőségek hangsúlyossá tétele a csatorna kereskedelmi tevékenységében.

Várdy Zoltánt 2007 januárjában az SBS Broadcasting értékesítési alelnökévé léptették elő. Az SBS-csoportot 2007. június 27-én megvásárolta a német tulajdonú ProSiebenSat1, így Várdy Zoltánt már a fúzió során létrejött ProSiebenSat1 Media AG vezetősége nevezete ki a TV2 cégcsoport (TV2, Interaktív Kft. és Telefor) vezérigazgatójává.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.