„Elbúcsúztunk hallgatóinktól, átadva az észak-alföldi régiós rádiónak helyünket” – mondta az MTI-nek Zsoldos Barnabás stúdióvezető. A Magyar Rádió vezetése az intézmény belső átszervezésekor döntött a debreceni székhelyű rádiós régió, ezzel a nyíregyházi stúdió bezárásáról. A nyíregyháziak közül többen nyugdíjba mentek, mások a sajtó más területein kerestek, keresnek állást. Július közepétől már csak négy munkatárs marad Nyíregyházán, akik a régiós rádió kihelyezett tudósítójaként vesznek részt a krónikák készítésében, esetleg szerkesztésében.
„Megható volt és emlékezetes maradt, hogy az utolsó adásnapra hívás nélkül bejöttek munkatársaink. Még egyszer szétnéztek a stúdióban, felelevenítettük a több éves kapcsolatot egymással és hallgatóinkkal” – idézte fel a búcsú perceit az elköszönő stúdióvezető.
A nyíregyházi adást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén túl a szomszédos zempléni és hajdúsági településeken is fogták, de szép számmal volt hallgatója a romániai Szatmár térségéből és Kárpátaljáról.
A nyíregyházi önkormányzat közgyűlése azzal a kéréssel fordult a Magyar Rádió vezetéséhez, hogy a rádió – tulajdonjogát megtartva – a nyíregyházi megyei-városi könyvtár részére adják át az értékes archivált hanganyagot.
Szijjártó szerint ukránok készíthettek elő terrortámadást, Ukrajna szerint nincs közük a vezetéknél talált robbanóanyaghoz, Oroszország a magyar szuverenitásért aggódik
Minden fontos információ egy helyen a vasárnap reggel történt incidensről.
