A cégek számára a társadalmi felelősségvállalás üzletileg is előnyös, az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) budapesti regionális irodája különféle akciókkal erről győzi meg a vállalkozások vezetőit – mondta Petra Ulshoefer az iroda igazgatója az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának hétfői ülésén Simon Gábor (MSZP) bizottsági elnök érdeklődésére.
Az igazgató elmondta: a munkavállalói érdekképviseletek figyelmét pedig arra hívják fel, hogy ez a munkáltatói szerepvállalás nem befolyásolja kedvezőtlenül a szakszervezetek kollektív szerződés kötési lehetőségeit.
A bizottság az ILO, illetve a budapesti regionális iroda tevékenységéről tájékozódott. Az iroda vezetője ismertette: fő céljuk ebben a térségben is, hogy a piac igényeihez a munkavállalói jogbiztonság fenntartásával illetve erősítésével együtt alkalmazkodjon a foglalkoztatás szervezése. Szorgalmazzák a fiatalok és az idősek nagyobb arányú foglalkoztatását, a migrációval együtt járó problémák megoldását, a szociális párbeszéd erősítését.
Az ILO célkitűzése, hogy a kormányzati, munkáltatói és munkavállalói képviseletekkel közösen elfogadott munkaügyi szabványokat, normákat minél több országban érvényesítsék. Ez egyebek között a tisztességes, diszkrimináció mentes foglalkoztatást, bérezést, a szociális biztonságot jelenti.

Tényleg megszűnt Magyarországon a szegénység?
A mai Háromharmadban először Kocsis Máté kijelentése került terítékre, miszerint „a magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát”. Aztán egy MCC-s gondolatkísérlet következett: „Ma Magyarországon jobban élnek a szegények, mint 2010-ben a gazdagok… egyértelműen kijelenthető, hogy nem a középosztály tűnt el Magyarországon, hanem a szegénység szűnt meg.”