Nyolc és félmilliárdos bevétel mellett mintegy 180 milliós hiánnyal kalkulálnak – közölte Szeles Pál, a Duna Televízió szóvivője, emlékeztetve arra, hogy az előző két esztendőben pozitív mérleggel zárt a társaság.
Szavai szerint bevételük a tervek szerint ugyanakkora lesz, mint tavaly, ugyanakkor az infláció miatt 400 millió, egyes szolgáltatások árának emelkedése miatt további 300 millió forinttól esnek el.
Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
Az iráni konfliktus legfontosabb eseményei élő közvetítésünkben.
