A 2007 februárjában megjelent cikkek közül válogatva az alapítvány által felkért zsűri (Bánki András, Bojtár B. Endre, Farkas Zoltán, Martin József Péter, Molnár Patrícia, Weyer Balázs) úgy döntött, Sághy Erna, a Figyelő újságírója X. akták (Figyelő, 2007. február 1.) című cikkéért kapja a Minőségi Újságírásért-díjat.
Sághy Erna laptársunkban megjelent cikke a főváros tizedik kerületéről, Kőbánya eltűnt milliárdjairól szól. A cikkből kiderül: a főváros egykor leggazdagabb kerülete nemrég épphogy elkerülte a csődöt, miközben kerületi vállalkozók a kilencvenes évek óta a helyi szocialista szervezeten keresztül nagy menetelésbe kezdtek a kőbányai önkormányzati hatalom felé. Sághy Erna ezzel az írásával, harmadik alkalommal nyerte el a Minőségi Újságírásért-díjat.
A díjjal oklevél és nettó 200 ezer forint pénzjutalom jár.
„Ha ezt nem egy állam csinálja, akkor egyértelműen terrortámadás”
Az elmúlt napokban lezajlott tömeges libanoni robbantásokat az iszlám világ egyértelműen terrorcselekményként könyveli el, de nyugati szakértők szerint is nemzetközi jogot sért egy ilyen támadás végrehajtása.