Szilágyi A. János egyike volt azon kevés újságíróknak, akik Szombathy Pál távozását követően nem hagyták ott a napilapot.
A környezetvédelmi témájú írásaival ismertté és – 1996-ban az akkori miniszter által is – elimsertté vált újságíró az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–könyvtár szakán végzett, tanárként dolgozott.
1990-ben került a Magyar Hírlaphoz, ahol haláláig dolgozott. A napilapnál korrektorként alkalmazták először, majd a belpolitikai rovatban dolgozott, a környezetvédelem területéről írt.
Szilágyi A. Jánost a Magyar Hírlap saját halottjának tekinti.
Török Gábor: Orbán királyi udvarában is iszonyatos erővel próbálják kideríteni, mi az igazság az eredményekről
„Sokan vannak gazdasági életben, akik azt mondják, hogy «nekem biztos megmondaná Rogán Antal, hogy mi a valós helyzet». Hát a fenét mondaná meg. Nem mondhatja meg” – egyebek mellett erről beszélt Török Gábor a Törökülésben.
