A ma 15 000 példányban nyomott MX-TIME magazin 2000-ben tűnt fel a hazai motoros lapok piacán. A kiadó közleménye szerint a motorozás népszerűségének növekedésével együtt nőtt a lap is. Három év után mégis új tulajdonosokhoz került a lap, újabb három év múlva pedig az egyik eddigi résztulajdonos, Czvik István lett a kizárólagos tulajdonos.
2007 elején a lap bekerült az Absolut Media Kiadó lapportfoliójába, melyben a Stílus Magazin, a Vital Magazin, a Balaton Magazin és a Budapest Prémium Guide is szerepel.
Az Absolut Media portfolióbővítésének célja, hogy a kiadó hirdetői az MX-TIME által elért, jól körülhatárolható célcsoportot is megszólíthassák.
A lap promócióját 2007-ben intenzív marketingkommunikációs kampány segíti.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
