Új pozíciójában Jánosi Péter a Sanoma Budapest magazinportfoliójának hirdetési árbevételeinek maximalizálásáért, a cég hirdetési piaci pozíciójának továbberősítéséért és az értékesítői munka szakmai irányításáért lesz felelős.
Jánosi 2005 decemberében csatlakozott a Sanoma Budapesthez értékesítési termékmenedzserként, amely pozíciójában a Story magazin és annak különszámai, a Best magazin, a Színes RTV, az RTV Műsormagazin, a VIP, a Barátok Közt Magazin, valamint a Füles rejtvényújság hirdetési árbevételének alakulásáért felelt. Jánosi Péter kinevezéséhez hozzájárult koncepciózus gondolkodása, eddigi teljesítménye, széles kapcsolatrendszere.
János Péter a közgazdasági diplomájának megszerzése után a Hungexpo Reklámügynökségnél dolgozott, majd az RMB Hungary Multimédia Kft.-nél termékmenedzseri, azt követően pedig a non-tv értékesítési vezetői pozíciót töltötte be. Ezután csatlakozott a Sanomához.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
