A producer a korábban már bevált helyszínelő csapathoz hasonlóan új gárdát indított a már sikerrel futó sorozat mellett Miami helyszínelők címen, a főszereplő, Horatio Caine (David Caruso) vezetésével, aki Gil Grissommal (William L. Petersen), a Las Vegas-i csoport főnökével ellentétben, egészen más módszerekkel ér el kiváló eredményeket.
Az új helyszínelő egység a világ ötödik legnézettebb sorozata mind a mai napig. Majd Bruckheimer újabb két év elteltével történetét tovább szőtte egészen New Yorkig, a bűn fellegváráig, ahol a bűnözés legalább olyan sokrétű, mint maga a metropolisz (New York-i helyszínelők).
A Miami helyszínelők A helyszínelők speciális változata. Akárcsak az eredeti, a Miami szintén olyan törvényszéki nyomozókról szól, akik bűntények színhelyén dolgoznak és munkájuk ismeretlen az átlagember számára.
A sorozatot az RTL Klub először február 28-án vetíti.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
