A film helyszíne egy temetés, ahol egy ismerős férfi mond búcsúbeszédet a családon belüli erőszak áldozatává vált fiatal nő, Katalin sírjánál. A párkapcsolati erőszak valóságát visszaadó szavak nyomatékosítják az elkövető és az áldozat közvetlen környezetének felelősségét, és azt, hogy a váratlannak érzékelt felesleges tragédia valójában megelőzhető. Egyben tudatosítják a NANE Egyesület üzenetét, mely szerint a nők elleni erőszak nem lehet tabu Magyarországon.
A film voltaképp egy rendhagyó nekrológ: „Búcsúzzunk el Katalintól, aki oly fiatalon és váratlanul távozott. Búcsúzzunk el úgy, hogy megőrizzük emlékeinkben olyannak, amilyen mindig is volt. Gipsszel a karján, kék-zöld foltokkal a testén, felrepedt ajkakkal, örökké garbóban, napszemüvegben. Ki láthat előre egy ilyen tragikus balesetet, amire nincsen magyarázat? Gyászunkat épp e váratlanság teszi különösen fájdalmassá, az elmondatlan szavak és érzések, melyek most már végleg azok is maradnak.” A film a bántalmazott nő környezetének passzivitására és közönyére hívja fel a figyelmet, ami végül tragédiába torkollik.
„Szeretnénk, ha az emberekben tudatosodna, hogy a családon belüli erőszak bármely családban előfordulhat. Az ismerősök, szemtanúk segítségnyújtására is számítunk a családon belüli erőszak megfékezése érdekében” – mondta Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
