Pálos Tamás, az Europress alapító főszerkesztője súlyos betegség után január 31-én hunyt el. Temetéséről később intézkednek.
Pálos Tamás 1934. április 13-án született Budapesten. AZ MTI-nél 1953-ban kezdett dolgozni, 1963-ban a hírügynökség varsói tudósítója lett. Külföldi sajtótapasztalatai és nyelvtudása révén 1963-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának munkatársaként, alosztályvezetőjeként, illetve osztályvezető-helyetteseként a külföldre irányuló tájékoztatással foglalkozott.
1982-ben ismét az MTI-hez került, ahol a vezérigazgató első helyettesévé, az intézmény főszerkesztőjévé nevezték ki. 1989-től 1990 augusztusáig államtitkári besorolásban a hírügynökség vezérigazgatója, majd rövid ideig ügyvezető vezérigazgatója volt.
1991-ben az akkor megalakított Ferenczy Europress Budapest Sajtó- és Fotóügynökség, majd 2002-től a Régiópress főszerkesztője volt.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
