A Danas nevű napilap értesülései szerint a Radio Subotica dolgozói felhívást tettek közzé, amelyben ellenzik az adó magánosítását, mert szerintük a megszerzett rádióállomással „visszaélne valami nagy cég”. A felíváshoz csatlakozott a szintén állami tulajdonban álló RT Kragujevac is.
Szerbiában még az idén szeretnék lezárni a privatizációs folyamatot.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
