Az élelmiszertörvény a gyártók számára tiltja az olyan csomagolási jelzéseket és reklámokat, amelyekből az szűrhető le, hogy az adott termék különleges, holott a piacon felelhető többi termék is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik.
A Danone a termékek csomagolásán és eladóhelyi reklámjaiban olyan előnyös tulajdonságokkal (például: „Magas tápanyagtartalma viszonylag alacsony kalória bevitellel párosul”, vagy „Könnyen emészthető és részleges laktóz érzékenyek is fogyaszthatják”) ruházta fel a „Könnyű és Finom” joghurtokat, mintha azokkal más gyártók joghurtjai nem rendelkeznének – érvel a hivatal.
A GVH a bírság összegének meghatározásakor súlyosbító körülményként értékelte a Danone Kft. piaci helyzetét, illetve azt, hogy a vállalkozás ismétlődő jogsértést követett el. Enyhítő körülmény ugyanakkor, hogy a cég már a versenyfelügyeleti eljárás megindulása előtt felhagyott jogsértő magatartásával.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
