Ezt az adózási formát 2003 óta választhatják a vállalkozók, azóta mintegy kétszeresére, több mint százezerre emelkedett az evások száma. Az eva az adóhatóság szerint elsősorban azért népszerű, mert kevés adminisztrációval jár, és kivált más adókat, például nem kell szja-t, áfát, vagy „gépkocsi használati adót” fizetni.
Az eva kulcsát október 1-jével a korábbi 15-ről 25 százalékra emelték ugyan, de az adószakértők szerint még így is kedvező a többi adónemhez képest.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
