A műsorvezető-modell menedzsmentje és a Viasat3 által megbízott, a műsort gyártó Interaktív Kft. közötti nézetkülönbségek következményeként Vámosi Viktória nem szerepelhet a Topmodell döntőjében.
„Viktória műsorbeli megjelenése sok kritikát kapott, annak ellenére, hogy a felvételek során az általa kért szakmai stábbal (sminkes, stylilst, fodrász) dolgozhatott. Az utómunkák során minden technikai lehetőséget kiaknáztunk, hogy javítsunk a felvett képeken, de Viki menedzsmentje ezt is kevesellte” – mondta Árpa Attila, a műsor producere.
„A műsorvezető képviselői olyan megoldást javasoltak a probléma kiküszöbölésére, mely ellentmond a szerződésünkben foglaltaknak, illetve a nemzetközi televíziós normáknak, ezért elálltunk a további együttműködéstől. Szerződésünk a 12 felvett epizódról szólt, a döntő, mint opció szerepelt benne, de ezt a lehetőséget már nem használjuk ki” – tette hozzá Hámori Barbara, a Viasat3 programigazgatója.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
