A bíróság maximálisan egyetértett a szerkesztők azon szándékával, hogy a társadalmi visszásságokat fel kell tárni. Azzal azonban már nem tudott egyetérteni, hogy a visszaéléseket úgy leplezzék le, hogy maguk is bűnelkövetőkké váljanak – közölte Lóránt Gergely, a csatorna marketing- és PR-vezetője.
Emlékeztetett arra, a riportban a műsor egyik munkatársa vesztegette meg a parkolóőrt, és a bűncselekményt így rögzítette a kamera. Szalay Ádám főszerkesztő közlésére hivatkozva megjegyezte, más eszköz hiányában választották ezt a módszert.
„A Napló szerkesztősége a megrovást sajnálattal, de tudomásul vette. Szalay szerint az egész magyar sajtó szempontjából lett volna fontos, hogy ne szülessen elmarasztalás, hiszen az ítélet az oknyomozó újságírás egyik eszközének használatát tette lehetetlenné” – közölte.
„Csak Orbánt fel ne hozza, mert itt hányom el magam” – jót és rosszat is hallottunk a kormányfőről a borsodi csatatérkörzetben
Kistérségi Fidesz-dominancia és kazincbarcikai baloldali fellegvár – ez jellemezte mostanáig a borsodi 4-es választókerületet. Vajon átfordulhatnak-e az erőviszonyok? Riport.
