A terkep24.hu tulajdonosa, a lapunkat is kiadó Sanoma Budapest úgy tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Magyarország térképi adatait tartalmazó oldalon mintegy 30 ezer kiemelt hely, látnivaló és szolgáltatás található meg.
Az oldalt a Sanoma Budapest a Cartographia New Media Térinformatikai Szolgáltató Kft.-vel közösen fejleszti. A két cég stratégiai együttműködése a jövőben a nyomtatott termékeikre is kiterjedhet, mivel a két partner Magyarország legnagyobb magazin-, illetve térképkiadója is egyben – áll a kiadó által jegyzett közleményben.
A szájton az online térképeken már megtalálható szolgáltatások (útvonaltervezés, térképek böngészése, kiemelt helyek) mellett itt már a budapesti parkolási díjak is láthatóak, illetve a bevezetést követően – várhatóan még az idén – újabb szolgáltatásokkal találkozhatnak a felhasználók – ígérték a kiadónál.
Az új termék indulását intenzív online kampány kíséri a Sanoma Budapesthez tartozó internetes felületeken.
Meghalt Irán legfőbb vezetője; közel 150-re emelkedett az iráni lányiskolát ért csapás halálos áldozatainak száma; Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott
Az iráni konfliktus legfontosabb eseményei élő közvetítésünkben.
