A Budapest Társaság és a Humanista Párt képviselői még a múlt hétfőn nyújtottak be panaszt az OVB-hez, mert úgy vélték, az esélyegyenlőség sérelmét jelenti az, hogy az MTV a kilenc fővárosi listavezető vitájára csak hat listavezetőt hívott meg, hármat – a Humanista Párt, a Budapest Társaság és a Centrum Párt listavezetőjét – pedig a vitából kihagyták.
Az OVB csütörtökön helyt adott a kifogásnak, és megállapította, hogy a műsor megsértette a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét. A határozat szerint a televíziónak három napon belül, a műsorral azonos napszakban közzé kell tennie a határozat rendelkező részét.
A határozat indoklása szerint a műsor vitaműsor volt, amely nem illeszthető be a műsorszolgáltató választási témájú hír- és riportműsorainak folyamába, mert a választási kampány végső szakaszában került rá sor. Az OVB azt is megállapította, hogy a műsorban nem hangzott el, hogy a fővárosban a jelenlévő hat listaállító jelölő szervezet mellett további három jelölő szervezet is állított listát. A kimaradt szervezetek pedig nem kaptak hasonló jellegű műsorban megjelenési lehetőséget.
A határozat ellen a Magyar Televízió felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, arra hivatkozva, hogy az OVB-nek nincs hatásköre a kérdésben dönteni, illetve arra hivatkozva, hogy a kérés alaptalan.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
