Üzleti tippek

Indul a tévék őszi csatája

Újabb valóságshow-k helyett inkább amerikai sorozatokkal erősíti őszi műsorstruktúráját a két nagy kereskedelmi adó.

Komoly harc kezdődhet a nézők kegyeiért ősszel, amelyben a két nagy kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 ezúttal sem a valóságshow-kra, hanem amerikai filmsorozatokra, illetve jól bevált, saját gyártású műsoraira építi műsorstruktúráját.
Pedig a valóságshow-k egykor magas nézettséget értek el: a Való Világ (VV) és a Big Brother (BB) első szériáját közel 1,5 millióan látták, átlagosan a felnőtt lakosság körében. Amíg azonban a VV második és harmadik szériájának is növekedett a népszerűsége, addig a BB-nél a második körben már 600 ezerrel kevesebben voltak kíváncsiak a show-ra. Sikerrel futott a későbbiekben az RTL Klubon a Sziget, a TV2-n pedig a Nagy Ő, és még náluk is nagyobb közönséget vonzottak például a magyar realitysorozatok, közte az ősztől tovább folytatódó Győzike, valamint az RTL Klub által ide sorolt, hamarosan ugyancsak képernyőre kerülő Szombat esti láz is. Előbbi mindhárom szériáját átlagosan kétmillión látták, és hasonló nagyságú közönséget vonzott a táncshow is. Ráadásul a Szombat esti láz döntője az elért 2,6 milliós nézőszámmal az idei év (2006. január–2006. augusztus 23. között) legnézettebb adása volt egyben, megelőzve az olasz–francia vb-döntőt, amelyre 2,59 millió­an voltak kíváncsiak.

Sorozatmánia

Televíziós szakértők szerint egyre kedveltebbek az amerikai sorozatok Magyarországon és egész Európában, amelyet többen közülük azzal magyaráznak, hogy a tengerentúli filmstúdiók egyre jobban figyelnek arra, hogy az európai piacon is sikerrel tudják értékesíteni produkcióikat.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója nemrég jelezte: számos világsiker kerül a képernyőre ősztől. Már elindult a 22 epizódból álló Szökés és a Gyilkos elmék című sorozat. Utóbbi nem várt sikerrel mutatkozott be Németországban is nemrég. Szeptember 20-ától pedig képernyőre kerül A főnök, és Odaát címmel is új sorozat indul. Ezek mellett visszatér a Lost, a Vészhelyzet, a Grace Klinika és a Cobra 11.

Hasonlóan riválisához, amerikai sorozatokkal erősít a TV2 is. Ed címmel már augusztus közepén elindult egy új széria, és már látható a Rejtélyes vírusok nyomában, amely a csatorna tájékoztatása szerint a világsikerrel jellemzett produkciók táborából való. Az ősz egyik fénypontja lehet a Született feleségek második évadja. A film után pedig a Médium című misztikus sorozat jelentkezik majd. A saját gyártású adások közül a TV2-n kiemelkedő szerepet játszhat továbbra is a Jóban Rossz-ban, a tavasszal komoly sikereket elérő Áll az alku, a Bűbájos boszorkák valamint az NCIS. Az RTL Klubnál ugyancsak meghatározó szerepet játszanak majd a házon belül készített adások az ősszel. Mindezek mellett mindkét nagy csatorna vadonatúj filmpalettával várja majd a nézőket.

Csúcsidő

Az adók őszi szereplése jelentősen meghatározza üzleti terveik teljesülését is. Ilyenkor (szeptember és december között) folyik be ugyanis a kasszába az egész éves hirdetési bevétel több mint fele. A két nagy csatorna az utóbbi időben nem közöl negyedéves bevételi adatokat. A TV2 legutóbbi tájékoztatása alapján mindössze annyit tudni, az adó 2005-ben 12 százalékkal magasabb, 25,43 milliárd forintos nettó bevételt könyvelt el, az RTL Klub esetében pedig a tulajdonos RTL-csoport közlése szerint 7,8 százalékkal 124 millió euróra, azaz akkori árfolyamon számolva 32 milliárd forint fölé nőtt a bevétel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik