Merza Jenő, a Kossuth adó megbízott főszerkesztője a lapnak elmondta: valóban született egy elképzelés, amely szerint a rádió hírműsoraiban hallható zenék összeállításakor tanácsos figyelembe venni, hogy mely előadók köthetők egyértelműen egy-egy politikai irányzathoz.
Így a Magyar Nemzet szerint tiltólistára kerülhet az MSZP rendezvényein is fellépő Nox és United együttes, az SZDSZ által felléptetett Pa-Dö-Dő és az MDF-hez köthető Tisztelet Társasága rendezvényeire meghívott Korda György és Balázs Klári. A Fidesz megmozdulásain Demjén ferenccel, Kovács Ákossal, a Kormoránnal és a Back to Blackkel lehetett találkozni.
A lap megjegyzi: ha valaki felhívja a Magyar Rádiót, a kért mellék kapcsolásáig az LGT Szól a rádió című számát hallja. Presser Gábor pedig a Liberális Város című kampánykiadvány egyik arca.
„Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
Szatmári Péter páratlan részletességgel mutatja be hazánk meghatározó bűneseteit, sőt még Magda Marinkó gyerekkori barátjával is alkalma nyílt interjút készíteni a kutatásai során. Most lapunknak mesélt róla, hogyan vélekedik a magyar true crime világról, és felidézte az eddigi legemlékezetesebb élményeit a bűntények világában.
