Üzleti tippek

Bulgária lehet az új adóparadicsom

A bolgár kormány azt fontolgatja, hogy 2007-ben csökkenti a társasági adó kulcsát, 3 százalékponttal 12 százalékra – közölte a pénzügyminiszter kedden.

A miniszter nem adott magyarázatot arra, hogy miért tervezik leszállítani az adót, korábban az adócsökkentésre vonatkozó javaslatok megvitatása során az üzleti környezet javítását, a külföldi befektetések ösztönzését jelölték meg fő célként.

Korábban Szlovákia volt a célpont

Korábban magyar sajtóértesülések szerint a kedvezőbb gazdasági környezet már ezerszám csalta át a vállalkozó szelleműeket a kézenfekvő telephelynek látszó dél-szlovákiai városokba, mivel ott sokkal kedvezőbb feltételekkel vállalkozhattak.

Mindenki saját döntés alapján választ székhelyet vállalkozásának, mivel a kkv-k adózása nehezedik, ezért egyértelmű, hogy a cégek keresik a kibúvót a szorított helyzetből.

Míg egy magyar kft. alapításához hárommillió forint törzstőke szükséges, addig Szlovákiában ez az összeg mindössze a fele, 200 ezer korona körül mozog. A cégalapítási díjak közel megegyeznek (200 ezer forint), azonban az adórendszer sokkal homogénebb, és kisebbek a kulcsok, osztalékadó pedig egyáltalán nincs. Összességében megállapítható, hogy Szlovákiában közel ötödével kisebbek a vállalkozók terhei.

Magyarellenes hangulat

A szlovákiai választások, majd a kisebb európai vihart kavart koalíciós kormány megalakulása azonban mindezek ellenére elrettenthetik a magyar vállalkozásokat a költözéstől. Ugyanis a szlovák választásokon győztes szociáldemokrata Smer elnöke, Robert Fico bejelentette: a magyarellenességéről híres Ján Slotával és Vladimír Meciarral lép koalícióra, vagyis megvalósult a „katasztrófakoalíció”.


Széllel szemben


„Adóverseny bontakozik ki a kelet-európai térségben, mi (magyarok) pedig a széllel szembe megyünk” – állapította meg Les Nemethy, a magyarországi amerikai kereskedelmi kamara elnöke, egy befektetési tanácsadó igazgatója egy jó hónappal ezelőtt készült interjú során.


A verseny egyre fokozódik Közép- és Kelet-Európában. Románia tavaly mindenki másnál gyorsabban tudta növelni a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumenét – 5 milliárd euróra –, Szlovákia pedig az ott megvalósított reformok révén, beleértve az egységes 19 százalékos adókulcs bevezetését, komoly versenytársa lett nagyobb szomszédainak. Lengyelország, Csehország, sőt még Ausztria is az adóversengés nyomása alatt csökkentették a társaságiadó-terheket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik