Az MK Kht. álláspontja szerint az Útinform adatai közhasznú információk és a társaság is abban érdekelt, hogy ezek a hírek minél több autóst és fuvarozót elérjenek. A cég tájékoztatása szerint a szolgáltatást a jövőben a modern információszolgáltató cégekhez hasonló konstrukcióban kell üzemeltetni. A tervek szerint a jövőben a szöveges híreket hangfájlokkal is kiegészítik. A beolvasott hírek valamennyi regisztrált érdeklődő rádió és más orgánum számára elérhetőek lesznek.
A jövőben számos emelt szintű szolgáltatást indítanak: a médiumoknak helyi rádiók számára is elfogadható áron saját körzetükre szóló információkat szolgáltatnak. Korábbi közlés szerint a társaság az idén mintegy 30 milliárd forintos költségvetéssel működik, amiből az útinform szolgáltatás bevétele nem érte el a 10 millió forintot.
Búcsúzik Abélia, Sztilla, Martinka, Magdó és még több mint száz keresztnév: így folytatódhat a felülvizsgálat a nyelvészek javaslatára
145 keresztnevet már szinte biztosan törölnek az utónévkönyvből, de a Nyelvtudományi Kutatóközpont javaslatára elgondolkoznak a különböző alak- és írásváltozatú nevekről is, mint amilyen az Olivia-Olívia, vagy az Aliz-Alíz is.
