Such György kedden maga erősítette meg az MTI több intézményi forrásból származó értesülését. Mint mondta, múlt pénteken külön-külön közölte ezt a két alelnökkel, akiknek megbízatása amúgy az új elnök munkába állásáig szól.
A megválasztott elnök elmondta, Hollós János ismét vezető szerkesztő lesz a rádiónál. Gőblyös István – aki nincsen munkaviszonyban a közszolgálati médiumnál – az MTI-nek úgy nyilatkozott, a múlt pénteki megbeszélésen „nem merült fel”, hogy a Magyar Rádiónál maradna. Hollós János kedden annyit mondott el az MTI-nek, hogy beszélt ugyan Such Györggyel, de a történtekről nem kíván nyilatkozni, mivel az „egy nem nyilvános beszélgetés volt”.
Vak ment meg világtalant
A legtöbben azt elemezték, hogy segítheti JD Vance budapesti látogatása Orbán Viktor kampányát. De arról is érdemes beszélni, hogy a látogatás igazán az alelnöknek érheti meg.
