Mostantól tehát az adás a Dunakanyartól a Velencei-tavon át a Balaton partjáig, Budapesten, Székesfehérváron, Siófokon, Veszprémben, Balatonfüreden, Várpalotán és Tapolcán egyaránt hallható.
A nyári időszakban Hajdú Péter és csapata nem a budapesti stúdióban, hanem a balatonföldvári keleti strandon beszélget meghívott vendégeivel, így az odalátogató érdeklődők nemcsak hallhatják, de láthatják is a műsort – tájékoztatott Szondy Réka, a Budapest Rádió PR-ügyeinek intézője.
„Biztosak vagyunk benne, hogy a Budapest Rádió és a Yo! Rádió együttműködésével felhőtlen szórakozást tudunk nyújtani azoknak is, akik a városokban maradnak, és azoknak is, akik valamelyik üdülőhelyen pihennek.” – mondta Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető igazgatója.
Szakjogász: Nem igaz, hogy a javítóintézet a börtön egy formája
A kormány a nemzetközi gyermekjogi normákat és a hazai joghagyományt is megsérti azzal, hogy a javítóintézeteket összemossa a börtönökkel, holott a javítókban nem bűnözők, hanem traumatizált gyerekek élnek – mondta lapunknak Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja.
